Az ellopott híres festmények történetei ugyanúgy lenyűgöznek minket, mint maguk a műalkotások. Gondolkoztál már azon, hogy hová kerülhettek ezek a festmények, és hogyan lopták el őket? Vajon előbb-utóbb megtalálják őket?

Az Isabella Stewart Gardner Múzeumban történt rablás a történelem legnagyobb műkincslopása és minden idők egyik legrejtélyesebb művészeti bűncselekménye egyben.

1990 márciusában két rendőrruhás férfi betört a bostoni Isabella Stewart Gardner Múzeumba, és tizenhárom, mintegy félmilliárd dollár értékű műkinccsel távozott. Az ellopott festmények között volt egy felbecsülhetetlen értékű Vermeer és több Rembrandt is. A számos feltárt részlet és név ellenére a bűncselekmény máig megoldatlan. De mi történt pontosan a világ legnagyobb műkincslopásának éjszakáján, és van-e esély arra, hogy a festmények előkerülnek?

A műkincslopás helyszíne: Ki volt Isabella Stewart Gardner?

Isabella Stewart Gardner híres műgyűjtő, filantróp és a nevét viselő múzeum alapítója volt. Gardner, egy gazdag üzletember lánya, minden idők egyik legbefolyásosabb művészetpártolója lett. Gardner úgy vélte, hogy élete küldetése az volt, hogy a magas művészetet elhozza hazájába. Gyakran utazott Európába, és úgy érezte, hogy polgártársai megérdemlik, hogy otthon is megtapasztalhassák a nagyszerű művészetet és szépséget. Az évek során hatalmas műgyűjteményt halmozott fel az ókortól a modernitásig.

A múzeum épületét Gardner szoros felügyelete alatt tervezték és építették meg. Ő volt a múzeum fő kurátora is, aki úgy rendezte el a műveket, hogy azok kiegészítsék eklektikus gyűjteményének különböző darabjait. Annyira ragaszkodott elképzeléseihez, hogy egyenesen megtiltotta, hogy a műtárgyakat bárki átrendezze vagy eladja, még halála után is. Gardner életműve egy 1990-es éjszakáig érintetlen maradt.

„Amikor 1903-ban megnyitotta a múzeumot, elrendelte, hogy az ingyenes legyen, hogy egész Boston elismerését és részvételét elnyerje” - fogalmaz Stephan Kurkjian, a „Mestertolvajok: The Boston Gangsters Who Pulled Off the World's Greatest Art Heist” című könyvének szerzője a CNN-nek. „Az ő múzeuma volt akkoriban a legnagyobb magánszemély által létrehozott műgyűjtemény Amerikában”.

Gardner a nők politikai jogaiért indított kezdeti kampányhoz is kötődött. A múzeumban láthatóak barátja, Julia Ward Howe  - két amerikai választójogi társaság szervezője -  fényképei és levelei, valamint Ethel Smyth, az angol szüfrazsett-vezető, Emmeline Pankhurst zeneszerzőnő közeli barátnőjének nyomatai.

Mi történt 1990. március 18-án?

Március 17-én Bostonban a város déli részén tartott tradicionális felvonulással ünnepelték a Szent Patrik-napot. A jelentős mennyiségű alkohollal feltüzelt tömeg megfékezésére a város rendőrségének nagy része a helyszínt figyelte. A múzeum környéke többnyire csendes volt. Csak két őr volt szolgálatban, akik felváltva tettek köröket a galériákban. Éjfél körül megszólalt a tűzjelző. Az őrök nem sok figyelmet fordítottak rá, mivel tudták, hogy a múzeum biztonsági rendszere hibás és elavult.

Hajnali 1:20 körül két rendőrruhás férfi csengetett a múzeum oldalajtajánál, azt állítva, hogy egy rendzavarási bejelentés miatt vannak ott. Az őrök nem tudtak arról, hogy bármi szokatlan történt volna, de beengedték a feltételezett rendőröket. A tolvajok ezután megbilincselték az őröket, és felfedték valódi szándékaikat. Miután közölték velük, hogy a büntetés elkerülése érdekében ne okozzanak bajt, az egyik őr nevetve közölte, hogy a múzeum úgysem fizet neki eleget ahhoz, hogy ilyesmit tegyen.

A tolvajok nyolcvanegy percet töltöttek a múzeumban, és mindenféle sietség nélkül keresgéltek a gyűjteményben. Miután tizenhárom tárgyat elvittek a tárlatról, az őröket hátrahagyva eltűntek. Néhány órával később a múzeum dolgozói az épületbe érkeztek, hogy megkezdjék a munkanapjukat, de nem tudtak bejutni. Miután a bostoni rendőrség kinyitotta az ajtót, senkinek sem volt kétsége afelől, hogy mi történt odabent az éjszaka folyamán.

A lopás alig fél évvel Anne Hawley múzeumigazgatói kinevezése után történt. Ő volt az első nő a történelemben, aki ezt a pozíciót betöltötte. Új igazgatóként Hawley számos problémával szembesült, többek között a pénzeszközök megdöbbentő hiányával.

Hónapokkal a rablás előtt választania kellett, hogy új klímaberendezést telepítsen, hogy a gyűjteményt belülről is biztonságban tartsa, vagy pedig a biztonsági mechanizmusokat frissítse.  Abban az időben az időjárási viszonyok és a nedvesség okozta károk sokkal sürgetőbb problémának tűntek, mint egy lehetséges rablás.

Az ellopott műalkotások rejtélye

Bár a Gardner Múzeum kirablásának története önmagában is elég zavarba ejtő, az egyik legzavarosabb elem az ellopott műtárgyak tényleges listája volt. Johannes Vermeer A koncert című festményének ellopása okozta a legnagyobb kárt a gyűjteményben. Szakértők szerint Vermeertől ma már csak 34 festmény létezik, így mindegyik elvesztése rendkívül tragikus.

A másik drámai veszteség Rembrandt Vihar a galileai tengeren című festménye, a holland mester egyetlen ismert tengerábrázolása. A rablók Rembrandt egyik önarcképét is el akarták vinni, sőt le is vették a falról, de ismeretlen okból mégis otthagyták. A vásznakat nem egyszerűen kivették a kereteikből, hanem a földre dobták őket, hogy betörjék a védőüveget, majd durván kivágták a festményeket.

Bár az Isabella Stuart Gardner Múzeum tolvajainak kiléte továbbra is ismeretlen, a szakértelem, illetve annak hiánya vitathatatlan. Míg egy Vermeert és több Rembrandtot sikerült kézre keríteniük, az ellopott művek többi darabja változatos és logikátlan tárgyegyüttest képviselt. Elvitték Rembrandt tanítványának, Govaert Flincknek egy festményét, Edgar Degas több gyenge minőségű vázlatát, egy régi, de olcsó kínai vázát, valamint egy bronz sast, amely Bonaparte Napóleon császári gárdájának zászlórúdjának tetejét díszítette.

A tolvajok csaknem kilencven percig kutakodtak a gyűjteményben, különböző termekből és galériákból válogattak, de nem fordítottak figyelmet a legértékesebb kiállított műtárgyakra. Tiziano több alkotása sértetlen maradt, akárcsak Sandro Botticelli vagy John Singer Sargent művei. A nyomozók úgy vélik, a tolvajoknak meghatározott tárgyakat kellett ellopniuk megbízójuk számára, de nem rendelkeztek művészeti ismeretekkel. Így a pillanatnyi sikertől hajtva, véletlenszerűen kezdhették el összeszedni azokat a darabokat, amelyek felkeltették a figyelmüket.

Edouard Manet Chez Tortoni című festménye a rablás legrejtélyesebb eleme. A Chez Tortoni az úgynevezett Kék Szobához tartozott, a galériához, amely egy emelettel feljebb volt a Holland teremtől, amely a legnagyobb kárt szenvedte. A múzeum mozgásérzékelői a rablás során rögzítették a tolvajok mozgását, de nem találtak feljegyzést arról, hogy 1:20 után bárki belépett volna a szobába. A detektorok szerint az utolsó személy, aki Manet festményéhez lépett, Rick Abath múzeumőr volt, akit a rablók állítólag percekkel később megtámadtak.

Gyanúsítottak és lehetséges indítékok

A műtárgypiac kicsi, és egy lopott műtárgyat, különösen egy ilyen jelentős műtárgyat lehetetlen feladat lenne úgy eladni, hogy ne keltsen nem kívánt figyelmet. Ezért a nyomozók úgy vélték, hogy egy bizonyos ügyfél rendelte meg a rablást azzal a szándékkal, hogy megtartja a festményeket, vagy felhasználja azokat a saját műveleteihez. A Bostonban ellopott műalkotásokhoz hasonló műkincsek gyakran szolgáltak biztosítékként drogügyletek és az FBI-jal folytatott tárgyalások során. A maffiatagok néha felajánlották az ellopott műveket a hatóságoknak főnökeik szabadságáért cserébe.

Ezt az indítékot a nyomozás korai szakaszában elsődlegesnek tekintették, több FBI-informátor is megerősítette, és utalt a bostoni bűntény egyes személyeire. A nyomozás előrehaladtával azonban egyre több név jelent meg a potenciális tolvajok listáján, ám ezek közül sokakat rejtélyes módon meggyilkoltak. Bár ez nem jelentette automatikusan azt, hogy a gyilkosságoknak köze van a nyomozáshoz - elvégre a listán szereplő személyek hivatásos bűnözők és különböző, egymással háborúban álló bostoni bandák tagjai voltak -, az egybeesés mégis nyugtalanító volt. Az egyetlen bizonyított dolog az volt, hogy minden kapcsolat valahogyan az olasz-amerikai Patriarca bűnbandához kötődött.

Sok nyomozó gyanította, hogy a rablás belső munka lehetett. Az egyik közvetlen gyanúsított a Rick Abath nevű őr volt, aki a rablás éjszakáján szolgálatban volt. Abath furcsa személy volt a múzeumőr szakmához képest: egy feltörekvő rocksztár, akit nem érdekelt sem a művészet, sem a múzeumok. Gyakran részegen jelent meg a műszakjában, és nyíltan gyűlölte a munkáját. Abath kollégái szerint az éjszakai műszakok alatt barátait és ismerőseit is meghívta magához, annak ellenére, hogy a biztonsági protokollok egyenesen tiltották az illetéktelen látogatókat. Ráadásul Abath volt az utolsó személy, aki megközelítette Manet festményét, amely később eltűnt. Abathot soha nem tartóztatták le, de egyes nyomozók szerint ő vehette le a művet a falról, és adhatta oda a tolvajoknak.

1990. március 18-án nem először loptak el egy Rembrandtot egy bostoni múzeumból. 1975-ben Myles Connor műkincstolvaj besétált a bostoni Szépművészeti Múzeumba, és egy Rembrandttal a túlméretezett kabátzsebében sétált ki. Ő volt az FBI első számú gyanúsítottja a Gardner-ügyben, azonban a szövetségi börtön falai - ahol kábítószerrel kapcsolatos vádak miatt ült - elég szilárd alibit biztosítottak neki.

Megoldódhat valaha a legnagyobb műkincslopás rejtélye?

Az ellopott gyűjtemény becsült értéke 1990-ben 200 000 dollár volt, harminc évvel később azonban már meghaladta a félmilliárdot. Időről időre újabb részletek és nyomok kerülnek elő. Évről évre különböző magánszemélyek jelentkeztek, akik mentességért cserébe felajánlották segítségüket a műkincsek visszaszerzésében. Jelentős előrelépés azonban nem került nyilvánosságra. Bár 2015-ben az FBI elismerte, hogy a meg nem nevezett tolvajok már elhunytak.

1997 augusztusában egy műkereskedő és bűnöző, William Youngworth felhívta a Boston Herald újságíróját, Tom Mashberget, azt állítva, hogy ismeri az ellopott művek hollétét, és bizonyos feltételek mellett vissza tudja szolgáltatni azokat. Miután elvitte Mashberget a raktárába, Youngworth megmutatott neki egy hengerelt vásznat, amely hasonlított Rembrandt Vihar a galileai tengeren című festményéhez, sőt még festékmintákat is adott az újságírónak, hogy ellenőrizze a hitelességet. A raktárban ezt követően tartott FBI-razzia azonban nem hozott eredményt. A festékdarabkák elemzése kimutatta, hogy bár a festék valóban Rembrandt korából származott, a pigmentek nem egyeztek a tényleges festményen lévő pigmentekkel. Három évtizeddel később az Isabella Stewart Gardner Múzeum 10 millió dolláros jutalmat ajánlott fel a műtárgyak visszaszerzéséhez vezető információkért.

Forrás: CNN, The Collector

Címlapkép: Az üres keret, amely Rembrandt Vihar a Galileai-tengeren című festményének kiállításhoz szolgált, mielőtt egy rejtélyes, máig megoldatlan műkincsrablás során ellopták.

Címlapkép forrása: John Tlumacki / Boston Globe / Getty Images / CNN

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ