Ez persze az aukciósházak túlnyomó többségéről elmondható lenne, hiszen az év első fele jelentős forgalomvisszaesést hozott a számukra, a Christie’s-nek azonban több más, komoly sajtóvisszhangot kiváltó problémával is szembe kellett néznie.
Májusban a Christie’s a globális műkereskedelemben eddig történt legnagyobb hackertámadás áldozatává vált – ráadásul a lehető legrosszabbkor, alig néhány nappal a XX. és XXI. századi művészetnek szentelt, az éves forgalmukban is fontos szerepet játszó New York-i árverések előtt. Emiatt az árverések megrendezése is komoly veszélybe került, hiszen a cég honlapja szokatlanul hosszú időre, 10 napra elérhetetlenné vált. Végül azonban az aukciókra a tervezett időben sor került és a ház regisztrált ügyfelei számára az online licitálás lehetőségét is biztosítani tudták.
Ezek az árverések – különösen a rendkívüli körülményeket figyelembe véve – elfogadható eredménnyel zárultak, a RansomHub hackercsoport támadása azonban így is súlyos veszteséggel és negatív következményekkel jár a Christie’s számára. Ez még akkor is így van, hogyha a hackerek az 500 ezres ügyfélkör legérzékenyebb – például az egyes tranzakciókra vonatkozó – adataihoz vélhetően nem tudtak hozzáférni a ház által „technológiai biztonsági incidensnek” nevezett kalóztámadás során. Már a válsághelyzet elhárításának közvetlen költségei is igen magasak lehetnek – még akkor is, ha váltságdíj fizetésére nem került sor, de ez az ilyen esetekben szinte sohasem szokott 100%-os biztonsággal kiderülni. Ennél sokkal nagyobb az a hosszabb távon jelentkező, nehezen számszerűsíthető kár, amit az ügyfelek bizalmának megrendülése okozhat.
Ráadásul a háznak – mely természetesen maga is feljelentést tett a hackerekkel szemben – perekkel is szembe kell néznie; egy csoportos keresetet máris benyújtottak ellenük. Az 56 oldalon indokolt kereset szerint a Christie’s nem tudta biztosítani az ügyfelek által rábízott adatok hatékony védelmét, így olyan információk kerülhettek a kiberbűnözők kezébe, mint az ügyfelek neve, neme, születési dátuma, az azonosításukra használt dokumentumok, pl. útlevelek száma, lejárati dátuma. Ezáltal sérültek az ügyfelek személyiségi jogai; az adatokkal való visszaélés kivédése, vagy legalább lehetőségének korlátozása pedig jelentős költségekkel és időráfordítással jár az érintettek számára. A per, melyet további hasonlóak követhetnek, minden bizonnyal évekig fog húzódni, nehezen megjósolható végkimenetellel és pénzügyi konzekvenciákkal a ház számára.
Az árverések tehát nem maradtak el, de a következő napokban is érkeztek rossz hírek – igaz, elsősorban a ház dolgozóinak. Ha az árverőházakat a jövőbeli kilátásokról kérdezik, rendszerint igyekeznek optimistának mutatkozni, ami teljesen érthető, hiszen nem érdekük elbizonytalanítani meglévő és potenciális ügyfeleiket. Ezért valódi prognózisuk többnyire csak a sorok között olvasva fejthető meg. Van azonban egy kivétel: ha egy ház leépítéseket jelent be, annak hátterében rendszerint nemcsak a legutóbbi időszak gyengébb eredményei miatti költségcsökkentés szükségessége húzódik meg, hanem az a feltételezés is, hogy javulásra aligha lehet számítani. Úgy tűnik, a két vezető ház, a Christie’s és a Sotheby’s véleménye ebben most megegyezik, hiszen néhány nap különbséggel mindketten elbocsájtásokat jelentettek be. A Christie’s-nél persze a fentebb említett hackertámadás eddigi és várható költségei is szerepet játszhattak, a fő ok azonban náluk is a piac lassulása lehet.
Konkrétumok egyelőre nem kerültek nyilvánosságra, a ház közleménye megmaradt az általánosságok szintjén. Mint írták, „folyamatosan áttekintjük globális humán erőforrás-szükségletünket, hogy megőrizzük kereskedelmi rugalmasságunkat és alkalmazkodó képességünket; ez hatással lehet egyes munkakörökre”. A számokat, ha nyilvánosságra kerülnek, érdekes lesz majd összehasonlítani a Sotheby’s mutatóival; a konkurens háznál egyedül Londonban 50 fős létszámcsökkentést valószínűsítenek.
Igen tanulságos a Christie’s június 6-i párizsi árverésének története is, ami arra szolgál ritka példaként, hogy egy üzleti értelemben sikeres, sőt kiemelkedően sikeres aukció is generálhat negatív szalagcímeket. Ebben a történetben a Christie’s ártatlanul került a bírálatok kereszttüzébe és sovány vigasz lehet számukra, hogy a támadások fő célpontja nem ők voltak, hanem az autóipari óriás, a Renault, mely vállalati gyűjteményéből vitt kalapács alá 33 értékes darabot.
Abban, hogy egy vállalat elárverezi művészeti gyűjteményét vagy annak egy részét, nincsen semmi szokatlan. Van olyan cég, amelyik abbahagyja a gyűjtést és más utat keres az értékmentéshez és az imázsépítéshez és van, ahol folytatják a gyűjtést, csak a kollekció profilját alakítják át. Egy gyűjtemény szétszóródása legfeljebb sajnálkozást szokott kiváltani, hatósági beavatkozást követelő tiltakozást a legritkább esetben. Erre legfeljebb akkor szokott sor kerülni, amikor még nem egyértelműen lezárt restitúciós ügyekben szereplő műtárgyak kerülnek kalapács alá. Erről azonban jelen esetben szó sem lehetett, már csak e művek születésének későbbi időpontja miatt sem.
Mi váltott ki ebben az esetben mégis komoly tiltakozási hullámot? A válasz: e gyűjtemény eredeti célja és létrejöttének körülményei. A Renault 1967-ben kezdte kiépíteni napjainkra minegy 550 tételt számláló gyűjteményét. Ekkor vált népszerűvé Franciaországban az ipari mecenatúra, amely igyekezett hidat építeni az ipar és a művészet között. A Renault elsősorban olyan művészektől vásárolt, akikkel közvetlen, élő kapcsolatot alakított ki. A művészeket meghívták üzemeikbe, az alkotások egy része ott helyben, más részük az ottani élményekre, tapasztalatokra reflektálva született és sokszor ott talált anyagokat használtak fel hozzájuk. A műveket nem zárták el, hanem a cég különböző székhelyein állították ki őket úgy, hogy az ott dolgozók mindennapjainak részévé váljanak. Emellett rendszeresen kölcsönözték az alkotásokat múzeumi kiállításokra is, hogy szélesebb körben is hozzáférhetők legyenek. Az érintett művészek e misszió keretében adták át alkotásaikat a gyűjteménybe, abból kiindulva, hogy a kollekció hosszú távon is egyben marad és a létrehozásakor kitűzött célokat szolgálja. A gyűjteménybe zömmel már akkor neves és azóta még népszerűbbé vált művészek, így többek között Jean Dubuffet, Joan Miró, Antoni Tàpies, Niki de Saint Phalle, Sam Francis és Victor Vasarely munkái kerültek be. Az op art nagymesterét különösen szoros kapcsolatok fűzték a céghez; több mint 40 munkája született „Renault-os” inspirációra. Ennek az együttműködésnek a csúcspontja a Renault új, évtizedekig használt logója volt, melyet a művész fiával, az Yvaral művésznéven alkotó Jean-Pierre Vasarelyvel közösen tervezett.
Az árverés híre mozgósította a gyűjteményben képviselt művészeket – illetve többnyire már örököseiket és szerzői jogaik birtokosait –, akik közül sokan közös nyilatkozatban szólították fel a Renault-t az értékesítés leállítására. Véleményük szerint az aktus a cég művészek iránti elkötelezettségének elárulása, az a szándék pedig, hogy a bevételből a street artot támogassák, „elfogadhatatlan trükk, mely aláássa az ipari mecenatúra fogalmát”. Ha a Renault valóban mecénásként akar fellépni, és hű akar maradni a gyűjtemény szellemiségéhez, akkor bízza a kollekciót a francia államra – javasolták a levél aláírói, akik egyúttal beavatkozásra, az árverés leállítására kérték az államot. Az aláírók között olyan művészek, így Simon Hantaï örököseinek nevét is megtaláljuk, akiknek alkotásai nem szerepelnek a most elárverezett tételek között.
A Christie’s-nek természetesen nem hiányzott az aukciót kísérő negatív visszhang, amiről legkevésbé az aukciósház tehetett. Az állam sem talált elfogadható indokot a beavatkozásra, így az árverésre az eredeti tervek szerint sor került. Az eredmény, gyógyírként a Christie’s sebeire, minden előzetes várakozást felülmúlt: valamennyi tétel elkelt, ráadásul többnyire a becsértéknél magasabb áron; az összforgalom megközelítette a 10,5 millió eurót. A legnagyobb érdeklődés Jean Dubuffet műveit kísérte, közülük – jutalékkal együtt – háromért is egymillió euró feletti árat fizettek. A három Vasarely akrilkép taksájánál magasabb áron, a 160 ezer – 280 ezer euró közötti sávban kelt el.
Írásunkat a Christie’ június 6-i A Renault-gyűjtemény. Lépéselőnyben című árverésének tételeivel illusztráljuk.
Szerző: műtárgy.com
Címlapkép: Jean Dubuffet: Lice tapisse, 1972, akril, Klegecell, 288 x 386 cm, © Christie’s Images Ltd 2024
