Február 22-én nyílt meg a Kunsthalle Praha, az egykori Zenger elektromos alállomás épületében. A Prágai Várral szembeni, magánfinanszírozású átalakítás a kezdetektől fogva az elektromosság és a művészet kapcsolatát helyezi reflektorfénybe, csakúgy, mint A KINETIZMUS: 100 éves elektromosság a művészetben című, június 20-ig tartó kiállítás is.
A közel 100 műalkotást felvonultató kiállítás azt mutatja be, hogyan alakította át az elektromosság a művészetet az elmúlt évszázadban, lehetővé téve a mesterséges világítást és a mozgást. A háztartási áram 1920-as években történő megjelenésével a művészek számára új lehetőségek nyíltak meg: többé már nem korlátozódtak statikus képekre, és nem voltak külső fényforrásokra utalva.
Peter Weibel, a kiállítás kurátora szerint a közönség ritkán értékeli azt, hogy az elektromosság mennyire forradalmasította a művészetet. Mint mondta: „Ellentétben a zenével, ahol az elektromos hangszereket és erősítőket felkarolták, a művészet világában az áram nélküli művészetet, mint a festészetet és a szobrászatot, nagyra értékelik, az elektromosságot használó művészetre alacsonyabb rangúként tekintenek”.
A Kunsthalle Praha nyitókiállítása azt mutatja be, hogy az elmúlt évszázad gyors technológiai fejlődése hogyan inspirálta a művészek egymást követő generációit, a filmművészet kezdeti napjaitól a számítógépes művészetig. Marcel Duchamp, Man Ray és Moholy-Nagy László művei mellett a tokiói teamLab művészeti kollektíva és a dán-izlandi művész, Olafur Eliasson kortárs alkotásai is megtekinthetők, akinek Lightwave című installációja már érkezéskor fogadja a látogatókat.
Weibel, aki a németországi Karlsruhéban található ZKM Művészeti és Média Központot vezeti, elmondta, hogy a kiállítás kiindulópontja az 1965-ben Prágában elhunyt cseh művész, Zdenek Pesanek munkássága volt. Pesanek úttörője volt az úgynevezett kinetikus művészetnek, vagyis az elektronikusan, mechanikusan vagy mágnesesen mozgatott konstrukcióknak, amely a felfokozott mozgásokat járja körül. (Pesanek 1941-ben megjelent Kinetismus című könyve adta a kiállítás nevét.)
Pesanek közvetlen kapcsolatban állt a Zenger elektromos alállomás épületével: az 1930-as években az épület homlokzatára allegorikus szoborciklust tervezett, amely ipari anyagokból készült, beépített neoncsövekkel, és az elektromossággal kapcsolatos fogalmakat, például az elektromotor elvét szimbolizálta. A szobrok azonban soha nem kerültek fel a homlokzatra. Az 1937-ben Párizsban megrendezett A művészet és technológia a modern életben című nemzetközi kiállításon mutatták be őket, de később tisztázatlan körülmények között eltűntek. (A kiállítás a szobrok előkészületi modelljeivel nyílik).
A kiállítás középpontjában Pesanek egy másik műve, a The Spa Fountain áll, amely két áttetsző, műgyantából készült torzót ábrázol, amelyeket belülről színes izzók és ívelt neoncsövek világítanak meg. A mű 1936-ban készült az akkori Csehszlovákia termálfürdő-kultúrájának megünneplésére.
„Az elektromosság a modernitás jelképe volt.” – mondta Matthew Rampley, a brünni Masaryk Egyetem művészettörténet-professzora. „Pesanek és kortársai ezért találták olyan csábítónak.” – tette hozzá.
A kiállítás része a Kunsthalle Praha alapítói azon tervének, hogy újra felpezsdítsék a helyi művészeti életet. Az intézményt Petr Pudil cseh vállalkozó, akinek karrierje a széntől az ingatlanügyletekig terjedt, és felesége, Pavlina Pudil alapította. A Pudil Családi Alapítvány, amelyet Pudilék a cseh és nemzetközi modern és kortárs művészet népszerűsítésére hoztak létre, 2015-ben vásárolta meg az épületet. A vásárlás és a felújítás 35 millió euróba, mintegy 40 millió dollárba került – mondta a házaspár egy közös interjúban.
„Az volt a küldetésünk, hogy egy olyan intézményt hozzunk létre, amely a kortárs és részben modern művészetre összpontosít nemzetközi kontextusban.” – mondta Petr. A Kunsthalle Praha amellett, hogy külföldről hozza Prágába a csúcsminőségű művészetet, platformot ad majd a feltörekvő közép-európai művészeknek is – tette hozzá.
„Nagy szabadságunk van, mivel nem kormányzati és nonprofit intézmény vagyunk” – mondta Pavlina, hozzátéve, hogy a Kunsthalle Praha működését az alapítványból és a tagdíjakból fogják finanszírozni.
Petr szerint Közép-Európában hiány van a magánfinanszírozású művészeti terekből, mert a posztkommunista országokban még mindig elég új az adakozás kultúrája. Hozzátette: „A valóság az, hogy egy közintézménynek nincs elegendő akvizíciós tőkéje ahhoz, hogy fontos műtárgyakat szerezzen – nemcsak Csehországban, hanem azt mondanám, az egész régióban”.
„A legjobb háború utáni és kortárs művészet magántulajdonban van, és a nyilvánosság számára nagyon nehéz ezeket megnézni. Ezt a hiányt szeretnénk betölteni.” – mondta Petr.
A magántulajdon pénzügyi függetlenséget is jelent egy olyan régióban, ahol a nacionalista kormányok az elmúlt években nyomást gyakoroltak a kulturális intézményekre. „Bár a közintézményeknek függetlennek kellene lenniük, a kormányok finanszírozzák őket, és ennek gyakran vannak következményei, különböző országokban különböző mértékben. Láttunk már példát Magyarországon vagy Lengyelországban, ahol a művészeti szcéna meglehetősen rosszul érintett.” – mondta Ivana Goossen, a Kunsthalle Praha igazgatója.
Petr elmondta, hogy ő és felesége arra számítanak, hogy befektetésüknek szélesebb körű hatása lesz a prágai művészeti életre. „Nehéz megjósolni, hogy hogyan, de arra mindenképpen számítunk, hogy új galériák nyílnak majd, és hogy ez valamilyen módon tükröződik majd más intézmények modelljében.” – mondta.
Forrás: New York Times
Címlapkép: A Kunsthalle Praha épülete. Forrás: New York Times
