Kések, nyilak, fegyverek, meztelenség  – Marina Abramović 50 éves munkásságát bemutató retrospektív kiállítás nyílt Londonban

Szeptember 23-tól látogatható a londoni Királyi Művészeti Akadémia által szervezett életmű kiállítás, amely a nagyhatású szerb performanszművész, Marina Abramović munkássága előtt tiszteleg. Abramović az 1970-es évek eleje óta feszegeti a test és az elme érzékelt határait, a művész és a közönség bonyolult kapcsolatának feltárására törekszik. Előadásai gyakran mind saját maga, mind résztvevői számára erős érzelmi, intellektuális, illetve fizikai kihívást jelentenek. A munkáit inspiráló koncepciók kulcsfontosságúak, csakúgy, mint saját testének használata ötletei közvetítésére. Öt évtizede folyamatosan lenyűgözi, illetve meghökkenti közönségét a fizikai és mentális egészségének határait feszegető, erősen kritikus előadásaival. Mostani kiállítása által pedig az első olyan női alkotóvá válhatott, aki önálló tárlat keretein belül prezentálhatja művészetét a Royal Academy fő kiállítótereiben.

Abramović méltó alanya a rangos intézmény nagyszabású egyéni kiállításának. Gyermekkora óta foglalkozik művészettel és hamar rájött arra, hogy nem feltétlenül szükséges azt a műtermi munka kereti közé szorítani, sőt, konkrét formát sem kell adnia az alkotásainak. „Megértettem, hogy mindenből tudok művészetet csinálni és a legfontosabb dolog a koncepció.” – meséli.

A médium úttörőjeként kulcsszerepet játszott abban, hogy ez az efemer művészeti forma a mainstream irányzatok közé kerülhessen. A kiállításon látható 70-es évekből származó  szólóelőadási borzasztóan veszélyesek.  A korai Rhythm 0 (1974) címet viselő munkájától – amelyben 72 tárgyat (köztük egy pisztolyt) helyezett a közönség elé, majd kiszolgáltatta magát a számukra  –, egészen a New York-i Museum of Modern Artban bemutatott The Artist Is Present (2010) című megható és intim előadásáig a performanszművészet intenzív újraértelmezése figyelhető meg.

A  Royal Academy-n rendezett kiállításán Abramović jeles pályafutásának sarkalatos pontjait elevenítik fel többek között szobrok, videók, installációk és performanszok áttekintésén keresztül. A tárlat különböző módokon kísérletezik előadásainak átfogó demonstrálásával, amelyekben többször is próbára tette saját és közönsége határait, hogy betekintést nyerjen a létezés természetébe. Annyira félünk a fájdalomtól. Nem szeretem a fájdalmat, de úgy gondolom, hogy fontos eleme az emberi életnek – mondta. A szenvedés olyan, mint egyfajta kapu ahhoz, hogy megértsük az univerzumot, hogy megértsük önmagunkat.

Munkái archív felvételeken, fotódokumentációkon keresztül kerülnek szemléltetésre, valamint az úgynevezett Marina Abramović-módszert elsajátító művészek újból bemutatják egyes performanszait.  Ilyen például az Imponderabilia című munka, amelyben a látogatók egy meztelen férfi, illetve nő által alkotott ajtón keresztül juthatnak át a következő térbe. Ez a produkció eredetileg a 2020-ban elhunyt alkotótársával Ulay-al (Frank Uwe Laysiepen, 1943 – 2020,  Abramović több ikonikus fellépésében szintén szerepet vállalt), közösen előadott performansz volt 1977-ben. Képeken látható az 1980-as Rest Energy című méltán híres alkotásuk is.

Az élő előadások, bár meghatározó szerepet töltenek be a térben, mégis magukban hordozzák az eredeti mű felhígulásának kockázatát is, akár a rossz szereposztás, akár az egészségügyi és biztonsági szabályok által szabott korlátok miatt.

A művész hangsúlyozta, hogy az előadásoknak függetlenné kell válniuk az eredti produkciótól.  Nem akarom, hogy lemásolják a munkámat – nyilatkozta az újraeladásokról az Artnet számára. A forrást meg kell említeni, de az értelmezés személyes. Kell a saját művészi tapasztalatod, a saját erőd, a karizmád, és hozzá kell adni néhány új, saját elemet is.

A kiállítás felelevenít olyan munkákat is, amelyek kevesebb sikert arattak a korábbi bemutatásuk alkalmával. Ilyen például az 1997-es Velencei Biennálén Arany Oroszlán-díjat nyert Balkan Baroque címet viselő performansz: Abramović négy napon át ült véres tehéncsontok halmain, és megkísérelte tisztára súrolni azokat. Ezzel kívánt reflektálni a szülőhazáját – a volt Jugoszláviát – átható etnikai konfliktusokra, illetve az azt lemosni próbáló sziszifuszi feladatra. Az erősen légkondicionált tér ekkor nem szolgált a legmegfelelőbb platformként ehhez a kimerítő előadáshoz, amely azóta a háború borzalmainak jelképévé vált.

A halál közelsége nem újdonság a 76 éves Abramović számára, azoban soha nem került hozzá annyira közel, mint a kiállítást megelőzően, amikor tüdőembólia következtében majdnem elhunyt.  A kiállítás megnyitóján a művésznő felidézte az év eleji, három műtéttel és tíz transzfúzióval járó egészségügyi válságát. Hihetetlen fájdalmaim voltak, azt mondták, csoda, hogy túléltem – mondta a sajtótájékoztatón megjelenteknek. Még mindig lábadozik, de nyitva hagyta a kérdést, hogy előadja-e bármelyik munkáját, amennyiben jobban érzi magát. Elmondása szerint bármit is tesz, nem a múzeumban, hanem az udvaron fog a közönséggel dolgozni, ami gyakorlatának új szakaszát jelzi majd, mivel a halálhoz való közelség megváltoztatta szemléletét. Igazából aggódom, mert boldog vagyok. Szóval hogyan fogok most a boldogsággal dolgozni? Ez egy teljesen új dolog számomra. A munkám annyira tragikus – nyilatkozta. Most már szórakoztató lesz.

Forrás: Artnet, The Guardian

Címlapkép: Marina Abramović Portrait with Skull with Eyes Closed, 2019

Címlapkép forrása: Wilde Gallery