Bíróság előtt kell tisztára mosni magát a Metropolitan Museum of Artnak (Met) két, a gyűjteményébe került kép ügyében is. A hajdani tulajdonosok örökösei állítják, az intézménynek tudnia kellett, hogy a két mestermű, egy Pissarro- és egy Van Gogh-alkotás eladását a nácik kényszerítették ki, azaz illegális úton jutottak Amerikába.
A világ egyik legismertebb múzeumának irányítói minimum gondatlanok voltak, amikor sok évtizeddel ezelőtt megvették Van Gogh Olajbogyószüret című vásznát, illetve kételyek nélkül elfogadták az igazgatótanács hajdani elnöke által az intézményre hagyott Pissarro-művet. Nem tudtak, vagy nem akartak tudni a képek sötét múltjáról? Erre a kérdésre kell most választ adniuk a bíróságoknak. Az Atlanti-óceán két partján keresnek jogorvoslatot az érintettek, a Stern család New York-ban, a Braunthalok pedig Párizsban adták be a keresetüket a közeli napokban.
Van Gogh-festmény
Van Gogh Olajbogyószüret (1889) című festménye 1956-ban lett a Met tulajdona, az intézmény a neves Knoedler Gallery közreműködésével vásárolta meg 125.000 dollárért. Lehet mondani tiszta üzletet kötöttek korrekt áron, hogy mégis miért lett per tárgya az ügylet, azt a sötét múlt magyarázza. A történet az 1930-as évek elején kezdődik, Hedwig Stern akkor vásárolta a Thannhauser Galériában Van Gogh festményét. Stern férjével és gyerekével 1936-ban menekült el Münchenből. A nácik 1938-ban egykori ügyvédjüket, Kurt Mosbachert jelölték ki hátrahagyott vagyonuk felszámolására, aki azért nem nagyon válogathatott a vevők között, és az árat sem diktálhatta.
Van Gogh festményét az addigra „árjásított” Thannhauser Galéria vásárolta meg, amelynek irányítását a zsidó Justin Thannhausertől egy „tiszta német” kereskedő, Paul Roemer vette át. 1938-ban a Thannhauser Galéria kiárusításán egy potsdami művészhez, Theodor Wernerhez került a festmény, az 55 ezer birodalmi márkányi vételárat állítólag befizették Stern számlájára, ám ezt lefoglalták a nácik, az asszony egy fillért sem látott.
Ezt követően zavaros módon, vélhetően Werner és Justin Thannhauser valamilyen titkos megállapodást kötöttek, az Olajbogyószüret visszakerült Justin Thannhauserhez, akiről sokan mondták, sokszor volt jókor, jó helyen, míg mások zsidó értékek megmentőjeként tartották nyilván. Ő mindenesetre magával vitte a képet New York-ba, majd 1948-ban eladta Vincent Astornak, aki 1956-ig őrizte, majd eladta a Met-nek. Az intézménytől 1972-ben egy görög alapítvány, a Basil & Elise Goulandris Foundation vásárolta meg a vásznat 850 ezer dollárért. Stern örökösei szerint a Met tudatában volt a kétes eredetnek, tartva a restitúciós igényektől 1972-ben titokban adta tovább a görögöknek. Első keresetüket Kaliforniában adták be 2022-ben, azt azonban az illetékesség hiányára hivatkozva elutasították. A manhattani bíróság viszont most befogadta a pert, miután a Met az államban működik, Peter Goulandris New York-ban él, és hajdan itt ütötték nyélbe az adásvételt is.
Kényszereladás történt 1938-ban, ezt szeretnék bizonyítani a felperesek, akik a Met mellett perbe hívták a görögöket is. A panaszosok külön nehezményezik, hogy a Met vezető kurátora, igazgatóhelyettese, Theodore Rousseau tagja volt a Monuments Men csapatának, amely a háború után a nácik által eltulajdonított műtárgyak felkutatásában szerzett elévülhetetlen érdemeket. Lehetetlen, hogy Rousseau nem volt tisztában a kép eredetével, inkább „félrenézett”, állítják.
A festményt amúgy nem rejtegették, 1956-72 között a nyilvánosság számára látható helyen őrizte a múzeum, s az 1972-es eladásról bőven tudósított a média, ahogy arról is tudott a világ, hogy 1999-ben a Goulandris Foundation kiállította saját galériájában.
Hedwig Stern Kaliforniában hunyt el 1987-ben, a család 2022-ig nem lépett az ügyben. Az amerikai múzeum kitart azon álláspont mellett, miszerint a vásárláskor, és amíg a kép a Met gyűjteményében volt, semmit nem lehetett tudni az eredeti tulajdonosról, évtizedekkel később derült fény a sötét múltra.
Ha sikerül bizonyítani a kényszereladás tényét, az elméletileg minden azt követő tranzakciót semmissé tesz,
azaz a Stern család akár visszakaphatná Van Gogh mesterművét, de ez tényleg csak elmélet.
Van Gogh festményei csillagászati áron forognak, idén 62 millió dollárt adtak egyik művéért, a rekordot 117 millió dollárral egy Christie’s által 2022-ben eladott tájkép tartja.
Pissarro-festmény
A Met-et érintő másik történet színhelye Párizs. Max Julius Braunthal, hajdani áruház-tulajdonos és műgyűjtő Németországból menekült a francia fővárosba 1933-ban. Otthonhagyott javait a nácik elkonfiskálták, majd Párizsban is utolérte a végzet. 1941-ben kimenekített gyűjteményének maradékát eladta, közte Camille Pissarro Szénakazlak, reggel című, 1899-ben készült festményét is. Akkortájt már a nácik irányították a párizsi eseményeket, és az ottani műkereskedelmet is, így nem egészen önszántából vált meg a képtől. A vevő a Paul Durand-Ruel Galéria volt, Braunthal 100.000 frankot kapott érte. Irreleváns a francia jog szempontjából, hogy az ár megfelelt-e az akkori piaci értéknek, érvelnek a pert indító örökösök, egy 2023-as törvény értelmében ugyanis érvényteleníteni lehet minden olyan tranzakciót, amely a német megszállás alatt történt. Amúgy a Pissarro-művet a Durand-Ruel két héttel később 140.000 frankért továbbadta egy német gyűjtőnek, Wolfgang Kruegernek, azaz a szabadpiacon 40%-kal ért többet a vászon.
Krueger 1958-ig őrizte a Pissarro-festményt, majd piacra dobta, ahol kétszer is gazdát cserélt mielőtt 1959-ben felbukkant, ahogy a Van Gogh-alkotás is, a Knoedler Gallery-ben. Itt vette meg egy Wall Street-i pénzember, Douglas Dillon, aki nem mellesleg, később a Met igazgatótanácsának elnöke is volt. Úgy rendelkezett, halála után a kép legyen a múzeumé, amelynek most magyarázkodni kell, mit tud a múltjáról.
Az 1903-ban elhunyt francia impresszionista festő alkotásainak ázsiója egyre feljebb megy, nem ritkák a 10 millió dolláros leütések, a rekorder, egy párizsi látkép 32 millió dollárért kelt el aukción.
A Braunthal örökösök, szám szerint heten, a képet szeretnék, de egy nekik kedvező párizsi bírósági döntés sem jelentené, hogy birtokon belül kerülhetnek.
Ha Franciaországban a bírák ki is mondanák, hogy ők a legitim tulajdonosok, az semmire nem kötelezné az amerikai intézményt.
A következő lépést a tengerentúlon kell megtenni, az illetékes amerikai bíróságon kellene elfogadtatni a párizsi ítéletet, ami vélhetően hosszú időbe telhet.
Címlapkép: Van Gogh: Olajbogyószüret (1889) (Forrás: Goulandris Foundation)
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
