A művészet fejlődését, alakulását a kezdetektől meghatározta az, hogy milyen technikák és eszközök álltak az alkotók rendelkezésére. Az újabb és újabb fejlesztések, felfedezések a művészet definícióját is tágították. Évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtti innovációk mára nélkülözhetetlen részét képezik az alkotásnak. Az alábbiakban az Artsy nyomán olyan fejlesztéseket mutatunk be, amelyek egyrészt döntően befolyásolták a műtárgyak készítését, másrészt hatással voltak arra is, hogy mit tartunk a művészetnek.
Kerámiaégető kemence
A kerámia a művészet egyik legnagyobb múltú és legelterjedtebb formája, ami napjainkban is hódít. Az ősember talán a véletlennek köszönhetően jött rá, hogy az agyag tűzbe téve kiég. Hogy pontosan mikori ez a felfedezés, nem tudni, azonban a legrégebbi ismert kerámiaszobor, a Dolní Věstonice-i Vénusz Kr.e. 29 ezer és 25 ezer között készülhetett. A zárt égetőkemencék az ókori civilizációkban terjedtek el, a görögöknél a két kamrájú kemence volt a jellemző, ami felfelé vezette a füstöt, a római kemencéket csövekkel szerelték fel és egyszerre rengeteg edény tárolására voltak alkalmasak. A Han-dinasztia korában a kínai mesterek megalkották az ún. „sárkány kemencét”, aminek több kamrájuk is volt. Ezekben a kemencékben készültek az első porcelántárgyak, és nekik köszönhető, hogy Kína a kerámiakészítés központja lett. Az általuk kifejlesztett kemence világszerte elterjedt. 1920-ban egy svájci cég, a Brown-Boveri Ltd. jött elő az elektromos kemencékkel, amelyek kisebbek, könnyebben szállíthatóak és biztonságosabbak is.
Dolní Věstonice-i Vénusz Kr.e. 29 ezer – 25 ezer
Festett üveg
A festett üveg fogalmát elsősorban a gótikus katedrálisokkal kapcsoljuk össze, a gyökerei valószínűleg az ókori Egyiptomba nyúlnak vissza, ahol Kr.e. 2700 körül készülhetett az első, ember-alkotta üveg. A legrégebbi ismert, több színnel festett üvegablak Angliában, a Szent Pál kolostorból került elő, készítését 686-ra teszik. A muszlimok a 8. századra szintén készítettek festett üveget, ezt bizonyítják a perzsa Jabir ibn Hayyan írásai, amelyekben 46 üvegszínezési eljárást ismertet. A középkori Európában a festett üveg egyszerre volt kifinomult művészeti forma és a vallás szolgálatába állított eszköz. A legrégebbi, figurális, Krisztust ábrázoló üveg a 10. századból származik, a németországi Lorschi Apátság területén került elő. A festett üveg a 19. századi Amerikában élte reneszánszát, Tiffany szecessziós lámpáinak és John La Farge opálfényű üvegablakainak köszönhetően. A 20. században Matisse, Theo van Doesburg és Judy Chicago is próbálkozott a technikával.
Üvegablak, Chartres, északi kereszthajó
Hazai kutatások szerint a legrégebbi európai festett ablaktöredékek Zalavárról származnak, ahol az 1980-as években 9, figurális, latin felirat töredékeit tartalmazó üvegdarab került elő, az összeépítésükhöz szükséges ólomsíntöredékekkel együtt. A leghíresebb magyar festett üvegablakok Róth Miksa nevéhez fűződnek.
Fadúcos nyomtatás
A Tang-dinasztia bővelkedett a művészeti újításokban, ezek közül az egyik legjelentősebb a fadúcos – / táblanyomtatás feltalálása volt. A technikát eredetileg buddhista szövegek sokszorosítására használták. A legkorábbi ismert nyomtatott illusztráció 868-ból, a Gyémánt Szútrából származik. A Szung-dinasztiában terjedt el a kéttónusú nyomtatás, a 14. században, a Ming-dinasztiában pedig már többszínű nyomatok is készültek, több dúc használatával. Ekkortájt érkezett a technika Európába, ahol a 15. és a 16. században olyan nagynevű művészek, mint például Dürer, monokróm fametszeteket készítettek. Japánban a 17-18. századra elterjedtté váltak a minden színben pompázó nyomatok, amelyek az ún. ukijo-e stílusban készültek. A műfaj leghíresebb darabja Hokuszai A nagy hullám Kanagavánál c. alkotása a 19. század első feléből.
Kacusika Hokuszai, A nagy hullám Kanagavánál, 1930 k.
Festőpaletta
A festőpaletta feltalálása sokkal kényelmesebb és gyorsabb alkotást tett lehetővé. Első említése Giovanni Boccaccio 14. századi, De Mulieribus Claris című, híres történelmi és mitológiai nőkről írt művéből származik.Valószínűleg a 16. századra terjedt el a ma ismert, jellegzetes forma.
Illusztráció Giovanni Boccaccio De Mulieribus Claris c. művéből, 14. sz.
Vászon
A 14. századi Itáliában a fatábla olcsóbb alternatívájaként mutatták be a vásznat, és habár a simább felszín és az olcsóbb ár mára a legnépszerűbb hordozóvá tették a vásznat, évtizedekre, évszázadokra volt szükség ahhoz, hogy igazán elterjedtté váljon. A reneszánsz idején a vászonképek főként szekuláris témákat ábrázoltak és magánvillákban, nyári lakokban lógtak. Botticelli híres Vénusz születése c. vászonra készült festménye a Mediciek toszkán villájába, a Villa di Castello-ba készült.
Peter Paul Rubens és műhelye, Farkas és rókavadázsat, 1616 k.
A 16. századra az itáliai mesterek és megrendelőik rájöttek, hogy a fa hordozó miatt a műalkotások ki vannak téve a pusztulásnak. A legjobb minőségű vásznak Velencében készültek, onnan terjedtek el Észak-Európában is. Rubens első kísérlete a hordozóval az 1616-os Farkas és rókavadászat c. kép, ami segítette a vászon népszerűsítését a flamand festők körében. A 20. századra a vászon a kísérletezés és a pusztítás tárgya lett. Lucio Fontana az 1940-es évektől késsel esett neki a vásznainak.
Kamera
Az első kamerát, a camera obscurát már az ókori tudósok is ismerték, az eszköz azonban nem volt képes a kép rögzítésére. Nicéphore Niépce, francia amatőr tudós nevéhez fűződik az első, 8 óra alatt rögzített felvétel, az 1827-es Kilátás a dolgozószobából. Munkatársa, Louis Daguerre nevéhez kötődik a közösen kikísérletezett eljárás, a dagerrotípia készítése. Talbot 1840-ben ismerteti a pozitív/negatív technikát, amelyet talotípiának nevez.
Joseph Nicéphore Niépce, Kilátás a dolgozószobából, 1826-1827 k.
Az Eastman Kodak Company fejlesztette ki 1887-ben a celluloid filmet és dobta piacra 1888-ban a hobbifotósok számára is elérhető gépet. Az 1930-as években mutatják be az első színes felvételt, az első Polaroidot 1947-ben. A digitális kamerák térhódítása az 1990-es években kezdődött. Habár a fotográfia készítését rengeteg kísérletezés és új találmány előzte meg, mint művészeti ág, nagyon sokáig ambivalens volt a helyzete, napjainkra viszont megerősödni látszik. Csörgő Attila, kortárs képzőművész saját kamerát fejlesztett ki, az Orange Space Camerát, ami lassan körbeforogva rögzíti maga körül a teret egy spirális szalagra, amit feltekerve egy gömböt kapunk.
Festéktubus
A festéktubus feltalálása egy amerikai portréfestő, John Goffe Rand nevéhez fűződik, aki az 1840-es években Londonban élt. Ekkoriban a festéket üvegben vagy disznóhólyagban tárolták, így a színek szállítása és frissen tartása nehézkes volt. 1841-ben Rand előállt forradalmi újításával, a fémből készült tubussal, amelynek óriási jelentősége volt például az impresszionizmus alakulásában. Renoir ki is jelentette: „a tubusban lévő színek nélkül…nem lenne impresszionizmus.”
Claude Manet, A felkelő nap impressziója, 1872
1904-ben a brit William Winsor visszacsavarható kupakot készített a tubushoz, ami lehetővé tette a festék későbbi felhasználását is.
Írógép
Az első mechanikus írógépek 1714-re datálhatók, a modern QWETRY billentyűzetet 1868-ban mutatták be Amerikában. Az írógépek azonban nehezek és nem túl felhasználóbarátak voltak, egészen addig, amíg az IBM piacra nem dobta az ún. Selectric írógépet 1961-ben. A konceptuális művészet alkotóit megragadták az írógépben rejlő lehetőségek. Különösen Joseph Kosuth, amerikai művész volt nyitott az új műfajra. Szótár-munkái, az Art as Idea, Idea sorozat egyrészt alátámasztják Kosuth azon elgondolását, hogy a művészetről szóló írás azonos a művészettel, másrészt megkérdőjelezik azt az évszázadok óta fennálló nézetet, miszerint a műalkotásnak közvetlenül a művész kezétől kell származnia.
Joseph Kosuth, One and Three Chairs, 1965
Külön csoportot alkotnak azok a munkák, amelyek utánozni próbálják az írógép precíz betűit, például Ed Ruscha olaj vásznon (oil-on-canvas), OOF munkái. Ruscha volt az egyik készítője a Royal Road Test című, 1967-es művészkönyvnek is, amelyben fotók vannak, amiken a művész és két társa egy Royal típusú, vintage írógépet hajítanak ki egy autóból. Ed Ruscha 1980-ban megalkotta a saját betűtípusát (Boy Scout Utility Modern) is, ami az egész életművét végigkíséri.
Neon és fluoreszkáló fénycsövek
A 20. század második felétől kezdve a neon és a fluroeszkálás egyre elterjedtebbé vált a múzeumi gyűjteményekben, sőt, mozgalom is épül rájuk, a Light and Space. Az első neonlámpát 1902-ben készítette egy francia mérnök, Georges Claude, az első fluoreszkáló lámpát pedig 1926-ban a német Edmund Germer. Először Gyula Košice használta a neont művészetében, olyan munkákban, mint például az 1946-os Estructura lumínica Madí 6. A 60-as és 70-es években Dan Flavin, Robert Irwin és Bruce Neuman a neont és a fluoreszkálást a klasszikus művészettel ötvözték, ezek a munkák még instrumentálisak voltak. Mára már olyan munkák születnek, ahol a fény határozza meg és formálja a teret. Ezeknek a munkáknak bizonyos múzeumok, mint például a kaliforniai Museum of Neon Art állandó helyet biztosítanak.
Várnai Gyula a 2017-es Velencei Biennáléra készített Neonbéke című munkájában egy, a gyerekkorából ismert, dunaújvárosi neoninstallációt alkotott újra.
Forrás: Artsy
