„A művészet nem lehet más, mint a megváltás drámájának kifejezése, még akkor is, ha az alkotója nem tud róla” – olvashatjuk a Veress Sándor László festőművész életművét bemutató kötet első oldalain. Az idézet magától a művésztől származik. Már ez az egy, kiragadott sor is előrevetíti, hogy rendhagyó könyvet tart kezében az olvasó, hiszen a lapokon a művész alkotásai mellett a legbensőbb, olvasmányos, igényes formában papírra vetett gondolataival is találkozhat. Mindez közelebb hozza az alkotót és a művek mélyebb értelmezését is lehetővé teszi, hiszen betekintést enged abba a világba, amelyben azok megszülettek. Veress Sándor László elméleti munkásságát mindeddig nem publikálták, pedig – ahogyan az általunk ajánlott kiadvány is bizonyítja – jogosan tart számot a közönség érdeklődésére és figyelmére.
Az 1934-ben született, Munkácsy Mihály-díjas érdemes művész Veress Sándor László alkotóként és oktatóként is fontos szerepet tölt be a magyar művészet történetében. A Magyar Képzőművészeti Egyetem tanáraként kortárs hazai művészek generációit nevelte ki. A Feledy Balázs művészeti író, művészetkritikus által írt, az MMA Kiadó gondozásában megjelent könyv alaposan mutatja be ezt a gazdag életművet, a művész festményei mellett az érmei és a plasztikái is helyet kaptak a kötetben. A reprodukciók – melyek Alapfy László fotóművész munkáját dicsérik – rendkívül jó minőségűek, így már a kiadvány lapozgatása is örömteli élményt jelent. Nem érdemes azonban itt megállni, hiszen az alkotó eddig csak kéziratban fellelhető, személyes hangvételű írásai végigkísérik az életút és a művek bemutatását, és olykor más megvilágításba is helyezhetik azokat. Bennük a művész egyebek mellett az ars poeticájáról, a mestereiről, illetve a pályakezdés nehézségeiről is vall.
Veress Sándor László a hatvanas évek első felében kezdte meg művészeti pályáját, 1962-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Mesterei Kmetty János és Domanovszky Endre voltak, ám a munkásságára nagyban hatott Visky Balás László is, aki többek között Lakner Lászlót, Gyémánt Lászlót és Birkás Ákost is tanította a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban. Amint azt Feledy Balázs megjegyzi, Veress nem tartozott a lázadó művészek közé, ennek oka elmélyült intellektualitásában keresendő. Az aktuális jelenségek helyett az újraértelmezett hagyományban találta meg a művészetfilozófiai értéket. Képei a valóságból nyert benyomásokból építkeznek, ám van bennük valami időn túli, örök érvényű. Figurálisak, de sajátos mozgalmasság, dinamika jellemző rájuk, amelyet az erős színek és érzékletes tónusok csak még tovább fokoznak. Mindezek a sajátosságok jól megfigyelhetők az életműben kiemelt helyet elfoglaló cirkuszi képeken. A képi világhoz, stílusnyelvhez magyarázatként kínálkoznak Veress saját sorai, amelyekben azt járja körül, hogy miért is fest a festő. Mint írja, a festő „nem elégszik meg az érzékletes ábrázolással, arra törekszik, hogy képzeletével vízióvá emelje az ábrázoltat. A képzelet az, amivel átformálhatjuk, újjáteremthetjük a világunkat”.
Az idézett gondolat beszédes illusztrációi a kiadványban nagy számban szereplő tájképek, amelyek elkészítésében a festőművészt a Velencei-tó környéke inspirálta. Pályája korai szakaszában a tó közelében épített házat, és a sukorói, velencefürdői táj hangsúlyos témája, ihlető forrása lett. Tájképei expresszívek, mozgalmasak, sűrűek.
Veress számára mindig is fontos volt az ismeretszerzés, a művészeti hagyományokkal való megismerkedés. Ennek érdekében fáradhatatlanul járta a múzeumokat és tanulmányozta a nagy elődök munkáit. Különösen nagy hatással volt rá a budapesti Szépművészeti Múzeum gyűjteményében látott festmény, Paul Cezanne Buffet, vagyis Tálaló című képe. Felkeltette érdeklődését a Die Brücke csoport is, tanulmányozta Max Beckmann és Emil Nolde művészetét, Matisse és Francis Bacon, illetve a Londoni Iskola, valamint Ronald Brooks Kitaj munkásságát is. Mindezek a hatások felfedezhetők a művein is (érdemes megkeresni a kapcsolódási pontokat, a hol jobban, hol kevésbé rejtett utalásokat), de korántsem másolásról van szó. Művészetének középpontja az ember, a maga indulatosságával és esendőségével. Még a csendéleteiben is jelen van a képeire jellemző feszültség. Portréi, önarcképei pályatársai és saját maga kérlelhetetlenül pontos megfigyeléséről tanúskodnak.
Az általa kiemelkedőnek tartott alkotók arcvonásait emlékérmeken is megörökítette. Mindössze néhány évig foglalkozott érmekészítéssel, ám ennek az időszaknak a lenyomatai a kiadvány különösen izgalmas, aprólékos tanulmányozásra igényt tartó fejezetét jelentik. Készített érmet jeles magyar művészekről, például Egry Józsefről vagy Márffy Ödönről, de nemzetközi alkotókról, így Henri Matisse-ról és Alberto Giacomettiről is. Giacometti a faragott kisplasztikáiban is inspirálta. A plasztika, szobrászat és éremkészítés felé tett kitérő rövid volt ugyan, de szerves és fontos részét képezi az életműnek. Veress a bronzra csodálatra méltó ősanyagként tekintett, saját bevallása szerint minden alkalommal izgatottan várta, hogy az öntést követően milyenek lesznek a korábban gipszben megformált művek. „Munkálkodásom boldog időszaka volt ez a négy-öt év, amikor e plasztikai műveket készítettem” – vall a periódusról a művész.
A könyv remek lehetőséget kínál a sokszínű, gazdag alkotói pálya megismerésére. Felvillantja az elmúlt évtizedek fontos művészeti jelenségeit, jelentős alkotóit, bepillantást enged Veress Sándor László gondolataiba, a művészetről és végső soron a világról alkotott elképzeléseibe. Aki pedig élőben is szeretné látni az alkotó munkáit, felkeresheti a Széphárom Közösségi Térben december 8-án nyíló, 2023. január 28-ig látogatható kiállítást.
Szerző: műtárgy.com
Forrás: Feledy Balázs: Veress Sándor László. Érzékelés, látomás, indulat. MMA Kiadó, Budapest, 2022.
Címlapkép: Veress Sándor László: Idomár, 2020. Forrás: MMA
