Keresztes Zsófia 2010-ben végzett a Képzőművészeti Egyetemen, azóta aktívan részt vesz a hazai képzőművészeti életben, legalábbis annak egy szegmensében. Korábban a Roham Magazinnal dolgozott aztán 2016-ban Gadó Flóra kurátorral megszervezte első egyéni kiállítását a Laborban. Vizuálisan friss, gondolatiságában határozott tárlata itthon és külföldön egyaránt figyelmet keltett. Azóta több csoportos kiállításon láthattuk munkáit, megjelent a Trafóban, Grazban a magyar absztraktokat felvonultató Abstract Hungaryn, továbbá két residency programot is elnyert, így legutóbb Bécsben töltött egy hónapot.
Keresztes Zsófi munkáival az Esterházy Művészeti Díj kiállításán, Ludwig Múzeum, Budapest, Fotó: Kerekes Zoltán
Pár hete pedig – meglepetésére – harmadmagával megkapta az Esterházy Művészeti Díjat. Ezt független szakértőkből álló hazai és nemzetközi zsűri ítéli oda olyan 45 év alatti művészeknek, akik festészettel foglalkoznak vagy a festészet határvidékén mozognak. Zsófiával az elmúlt évekről, terveiről, lehetőségeiről beszélgettünk.
– A laborbeli kiállításod óta külföld felé orientálódsz, Bécsben egy fiatal kereskedelmi galériával kezdtél együtt dolgozni. Miért van ez? Milyen perspektívák vannak itthon, és milyenek külföldön? Hogy látod a fiatal művészek helyzetét ma Magyarországon?
– Igen, a Holyland című kiállítás óta inkább külföld felé kacsingatok, ennek pusztán az az oka, hogy onnan jön az érdeklődés. A Labor-kiállításnál éreztem, hogy végre sikerült meglépnem valamit. Most a prágai és bécsi kollaborációk tűnnek ígéretesnek. 2017-ben Fenyvesi Áron meghívta a Trafóba egy csoportos kiállítás szervezésére Jan Zálesák cseh kurátort, aki előtte látta egy munkámat a Gallery Weekenden, és megtetszett neki; így egyetlen magyarként bevett a trafós projektjébe, majd meghívott egy csoportos kiállításra a Meetfactorybe Prágába, melynek társkurátora Christina Gigliotti volt. Jelenleg is egy prágai kiállításra készülök, Michal Novotny meghívására a Karlin Studiosba, melynek kurátora Domenico de Chirico; ez február 21-én nyílik, 180 négyzetméteren! Sosem volt még önálló kiállításom ekkora térben. Most ezen dolgozom intenzíven. Párhuzamosan egy bécsi szál is megjelent az életemben. Tavaly novemberben egy nagyon friss kereskedelmi galériába, a Gianni Manhattanbe hívott meg Laura Windhager tulajdonos egy csoportos kiállításra, ami olyan jól sikerült, hogy a Deák Erika Galéria mellett mostantól ők is képviselnek majd. Szimpatikus, ahogy dolgoznak, és a hozzáállásuk a kortárs művészethez: nyitottak, érdeklődők, és annak ellenére, hogy kevés alkalmunk van a személyes találkozóra, folyamatos kommunikáció van közöttünk. Bízom benne, hogy gyümölcsöző kapcsolat lesz. Amit nagyon sajnálok, hogy a hazai nonprofit közegben nemigen látok lehetőségeket. Hiányolom a független tereket, az artist-run space-eket, melyek külföldön rendkívül elterjedtek. Lassan a Labor marad az egyetlen tér, amely saját projektek megvalósítására alkalmas, viszont ez eredetileg ugye a pályakezdőket segíti. Az FKSE helyzetéről meg ne is beszéljünk. Remekül szemlélteti a nonprofit közeg küzdelmeit a támogatásokért. Szerintem egyre többen jövünk rá mi, művészek is, hogy tevékenyebbnek kell lennünk ezen a téren, és nem szabad a csodára várni, magunknak kell előteremteni a lehetőségek egy részét.
– Szerencsére itthon is vannak visszajelzések, mint például az Esterházy-díj, amit most nyertél el.
– Azon nagyon meglepődtem!
– Ezt miért mondod?
– Elég megosztó művésznek tartom magam, vagy nagyon szeretik a munkáimat, vagy egyáltalán nem. Örülök, hogy megkaptam a díjat, és hogy ennyire nyitott volt a zsűri, számomra ez hatalmas elismerés.
– Szerintem időszerű és megérdemelt kitüntetés volt. Úgy látom, erős linearitás érvényesül a művészetedben. Már tíz éve követem, amit csinálsz; kezdetben együtt is dolgoztunk a Roham Galériában. Az anyaghasználatod változott, a téma és a vizualitás is absztrahálódott ezalatt. Most mi foglalkoztat?
– Én úgy érzem, rengeteget változtam. Időszakosan dolgoztam egy-egy anyaggal, megismertem, aztán viszonylag gyorsan elhagytam. Nem gondolkoztam sorozatokban. Most próbálom az előző korszakaimat felidézni, és a régebben megszerzett ismereteimet integrálni a jelenlegi munkáimba. Lassanként kezd összeforrni a témával a munkák vizualitása. Úgy érzem, rátaláltam egy útra, és elkezdtem otthonosan mozogni rajta.
– Hogyan ér össze nálad a téma és a forma?
– Azzal foglalkozom, hogy a fizikai életünk és a virtuális, digitális létünk miként kapcsolódik össze. A kettőt nem egymást kioltó ellentétként, hanem egy síkon próbálom kezelni. Ezt hullámzó, végtelen folyamatnak képzelem el, töretlen, önmagába visszaforduló körforgásként: teremtés és önfelemésztés váltakozásaként. Erre rímelnek a hullámzó, önmagukba visszakanyarodó testek, amiket formázok. Például az Önkannibalizmus kényelme című munkámon – amivel az Esterházy-díjra is pályáztam – egy olyan figura látható, melynek maszkszerű arca háromszor ismétlődik a testén. A figura a jelszavak rejtett karaktereit idéző, csillag formájú száján át eszi meg saját magát. Olyan, mintha egyszerre felemésztené, majd megszülné önmagát. Ez arra rímel, ahogy a digitális életünkben a létünket alakítjuk: hogyan etetünk másokat a saját élményeinkkel, és hogyan tesszük magunkévá mások élményeit, hogyan ismerjük meg mások szemén keresztül a világot.
– És az anyaghasználat is erre reflektál?
– Igen, de a munkafolyamat is fontos számomra. Teljesen nem tervezem el, hogy milyen lesz a kész forma, organikusan alakul. Ezért olyan anyagokkal dolgozom, amelyek spontán alakíthatók, nincs szükség szigorú technikai fázisokra, hogy elnyerjék végső formájukat. Ilyen alapanyag például a polisztirol; rendkívül könnyen és gyorsan alakítható. De hasonlóan spontán technika lehet a varrás is.
– Milyen referenciákat használsz?
– Nem konkrét referencia ugyan, de az Instagramot rengeteget használom. Ki vagyok éhezve minden újdonságra, ami Magyarországon nem elérhető. Sok kortárs művészt, galériát, egy kis designt is követek, és ezek az impulzusok inspirálóan hatnak rám. Ezen a csatornán keresztül találtam rá rengeteg olyan művészre, akikkel azonosan gondolkozom, a kapcsolatot is könnyen fel tudjuk venni – adott esetben közös projektekben is el lehet kezdeni gondolkozni. Így könnyebb látni, mi történik körülöttünk, és egyfajta magabiztosságot is ad, hogy látod, másokat is foglalkoztatnak hasonló gondolatok, csak másképp jelenítik meg, dolgozzák fel azokat.
Rechnitzer Zsófia
Megjelent a Műértő februári lapszámában.
Műértő – művészeti és műkereskedelmi folyóirat A Műértő a HVG Zrt.
kiadásában megjelenő, szakemberek által írt és szerkesztett művészeti,
műkereskedelmi havilap. A múzeumi szférában és a műtárgypiacon érdekelt
valamennyi résztvevőhöz szól, igyekszik eligazítani a befektetési szándékkal
rendelkező üzletembereket. Nemzetközi kitekintéssel beszámol az árakról,
trendekről, jelentős aukciókról, vásárokról, kiállításokról és a színtér
meghatározó szereplőiről. Aktuális információkat és kritikai elemzéseket
közöl. Megjelenik minden hónap első péntekjén.
Főszerkesztő Andrási Gábor
Szerkesztő: Nagy Mercédesz
Hirdetés: Tasnádi Rózsa, tel.: 061-436-2450; hirdet@hvg.hu
Szerkesztőség:
1037 Budapest, Montevideo u. 14.
muerto@hvg.hu / www.muerto.hu
Előfizethető:
HVG Zrt. terjesztési osztály: ugyfelszolgalat@hvg.hu Kiadja a HVG Kiadó Zrt, Felelős Kiadó: Szauer Péter
