Csernus Tibor életművében fontos szerep jutott illusztrátori tevékenységének. A festő előbb az ötvenes évek közepétől 1964-es, végleges távozásáig idehaza számos könyvillusztrációt készített (többek között Cyrano de Bergerac Holdbéli utazása magyar kiadásához; Fejes Endre Rozsdatemetőjéhez és Tagore A boldogság ígérete című művéhez, amelyekhez borítót is tervezett). Utóbb párizsi életének egy jelentős időszakában ugyancsak alkotott könyvborítókat és illusztrációkat. A közeli barát Csokits Jánostól tudjuk, hogy Csernus már első párizsi tartózkodása (1957–1958) idején is kapott illusztráció-megrendeléseket a Gallimard kiadótól. Most Franciaországban készült grafikusi-illusztrátori munkáiból mutat be bő válogatást új tihanyi kiállítótermében a Kogart.
Csernus vérbeli festő, ám rajzait és képeit egyaránt meghatározták az irodalmi motivációk és inspirációk. Elég, ha korai festményére, az Orlai Petrich Soma festi Petőfit című munkájára gondolunk, de a Három lektor csoportportrén is irodalmárok szerepelnek. Számos regény, novella, krimi hősét és jeleneteit dolgozta fel képein, de a Biblia vagy a mitológia is szerepet kapott témaválasztásainál. Hogarth-sorozata, vagy a haláláig festett Poe-képek (A Morgue utcai kettős gyilkosság, A holló) mind azt mutatják, Csernusban az irodalom iránti elkötelezettség rendkívül erős volt.
Az illusztrációt mint műfajt megélhetési tevékenységnek tekinti a szakma is, és a nagyközönség sem ismeri el teljes értékű, önálló alkotói munkának, holott számos életmű bizonyítja ennek ellenkezőjét – Botticelli, majd Blake Dante-illusztrációitól Doré grafikáiig, vagy Picasso Metamorfózis-rajzaiig. A kortársak közül David Hockney Grimm-sorozatát említhetnénk, amely a festő kiemelkedő jelentőségű grafikai teljesítménye.
Csernus illusztrációit – mint azt Lajta Gábor megnyitójában is említette – kísérletező kedv, valamint a festészet és a grafika határmezsgyéit feszegető szakmai kíváncsiság jellemzi. Ezért a bemutatott franciaországi illusztrációk (de néhány borítóterv is) kisméretű festményeknek tekinthetők. A Camus, a Dosztojevszkij vagy a Faulkner műveihez készült rajzok mély tónusú, szikár drámaisága, a kaparásos és más texturális technikával kivitelezett, legtöbbször műnyomópapírra festett képek virtuozitást, elmélyülést, s éppen nem felületes, „megélhetési” grafikát mutatnak. Még a sci-fi könyvborítók és belső rajzok is – bár ezeken több a hatásvadász elem, a színbeli harsányság – magas fokon képviselik Csernus rajztudását és komponáló képességeit. A tollrajzok minuciózus megoldásai olykor az alapul szolgáló szöveg értékeit is felülmúlják.
A tárlaton szerepelnek a már említett – s eddig itthon szintén ritkán, vagy be sem mutatott – Poe-vásznak, illetve a befejezetlenül maradt Holló-variációk is. Ezek a festmények Csernus utolsó alkotói ciklusának darabjai, telítve feszültséggel. A kompozíciók eleven színvilága a teátrális jelenetek hatását még tovább fokozza. Poe misztikumát Csernus az életerő és az agresszivitás elegyében vélte felfedezni. Mivel az első teremből, a festmények után jutunk a tenyérnyi rajzok, a finom és elegáns illusztrációk termeibe, visszatérve még erősebb a különbség. A festő szinte maga teremtett új irodalmi alapanyagot Poe alkotásaiból, s azokat saját képére formálva a látvány és szó teljességét igyekezett megragadni. (Megtekinthető 2014. február 23-ig. Megjelent a Műértő 2013. decemberi lapszámában.)
Sinkó István
