A közel-keleti országok egy része, így az Egyesült Arab Emirátusok, Katar, vagy a legutóbbi időkben Szaúd-Arábia – rendkívül tőkeerős gyűjtőkkel, szemkápráztató, a világ vezető közgyűjteményeinek know how-jára is építő új múzeumokkal, a regionális kereteket mindinkább kinövő vásárokkal és biennálékkal, a fiókintézményeket nyitó nagy aukciósházakkal – mind fontosabb szerepet játszik a nemzetközi művészeti színtéren. Az említett országokhoz ambiciózus projektjeivel egyre jobban felzárkózik Egyiptom is – derül ki a műtárgy.com összefoglalójából.
A 118 millió lakost számláló, így legnépesebb arab ország, az ókor egyik legfejlettebb civilizációjának bölcsője egészen a legutóbbi évekig inkább csak régi kincseivel volt jelen a köztudatban, a kortárs művészeti színtéren alig keltett figyelmet. Pedig hagyományai e téren is vannak; kevéssé közismert például, hogy az alexandriai biennálé, amit hosszabb szünet után jövőre újra megrendeznek, a biennálék sorában Velence és São Paulo után a harmadik leghosszabb múltra tekint vissza. A 2010-es évek első felének belpolitikai instabilitása azonban kulturális téren sem kedvezett a fellendülésnek és Egyiptom lemaradt a bevezetőben említett regionális vetélytársai mögött. Az utóbbi években ugyan volt már némi fejlődés ezen a téren, ezek hatása azonban többnyire csak helyi szinten volt érzékelhető. Az az esemény, ami a művészeti színtéren végre globális figyelmet generált az ország számára, és amiből azóta sok fontos, de a széleskörű figyelemért addig hiába harcolt kortárs kezdeményezés is profitál, a Grand Egyptian Museum (GEM) november eleji megnyitása volt. Kissé paradox módon tehát egy régi civilizációnak szentelt múzeum az, ami a kortárs szcénának is segít a globális színtér egyik fontos csomópontjává válni.
A GEM-ről nehéz nem szuperlatívuszokban beszélni; igaz, a múzeum hosszas „vajúdás” után, jelentős, több éves késéssel jött a világra és nem kevesebb, mint 1,2 milliárd dollárt emésztett fel, ez azonban ma már csak széljegyzet a GEM aranykönyvében; az eredmény messzemenően visszaigazolta az erőfeszítéseket. Tulajdonképpen a GEM-ben ugyanaz érvényesül – csak éppen fordítva –, mint ami egyértelműen koncepciónak tűnik a helyi kortárs szcéna alább bemutatandó rendezvényeinek esetében: nevezetesen a jelen – és néhol már a jövő – és a régmúlt együttes megjelenése. Csak épp miközben a múzeumban a többezer éves műtárgyak egy ultramodern, a legkorszerűbb technika minden vívmányával felszerelt épületegyüttesben érvényesülhetnek minden korábbinál látványosabban, addig a kortárs rendezvényekhez a többszáz, esetenként több ezer éves műemlék-együttesek biztosítják a hatásos kulisszát. A lényeg, hogy mindkét változat lehetővé teszi és ösztönzi a párbeszédet a múlt és a jelen művészete között. És persze nagyon nem mellékes a komplexum lokációja sem: sétaútnyira a gizai piramisoktól, amikben a látogatók a múzeum panorámaablakaiból is gyönyörködhetnek.
A GEM tervezői és kivitelezői kiváló munkát végeztek, indokolt megemlíteni őket: a terveket az erre kiírt nemzetközi pályázat nyertesei, az írországi Heneghan Peng Architects építészirodát vezető Shih-Fu Peng és Róisín Heneghan készítették, a kivitelezés helyi és belgiumi cégek munkáját dicséri. A múzeumnak a méretei is impozánsak: alapterülete 167 ezer, kiállítótere 81 ezer négyzetméteres, egyedül a monumentális hatású előcsarnok 10 ezer négyzetmétert foglal el. Az épület mégsem telepszik rá a műtárgyakra, nem nyomja el őket; igaz, ebben „segítségére van” számos műtárgy ugyancsak kivételes mérete is. A legnagyobb közülük, II. Ramszesz fáraó korábban Kairóban szabadtéren állt, 83 tonnát nyomó szobra például 11 méter magas. Egyébként ez volt az első műtárgy, ami 2018-ban elfoglalhatta helyét az akkor még javában építés alatt álló múzeumban.
Utolsóként, hét évvel később, közvetlenül a megnyitó előtt a Tutanhamon lelet költözött be a múzeum külön e célra épített kiállítóterébe. Önmagában is szenzációnak számít, hogy most először a fáraó sírjának teljes, 5398 tételt számláló leletanyaga bemutatásra kerül; számos műtárggyal a nagyközönség eddig soha nem találkozhatott. Csak remélni lehet, hogy a GEM nem jár majd úgy, mint a Louvre, amit a látogatók nem kis része kizárólag a Mona Lisa kedvéért keres fel; a GEM rengeteg további, ugyancsak felbecsülhetetlen értékű kincset tartogat az érdeklődők számára. Akik egyébként, az első hetek tapasztalatai alapján, a vártnál is nagyobb számban keresik fel a múzeumot. A jegyvásárlás rendszerén ezért már néhány nap után változtatni kellett; a belépők most már csak előre, online válthatók meg és megszűntek a kül- és belföldi látogatók maximális számát szabályozó kvóták. Ami viszont marad, az az árkülönbség: a helyiek – átszámítva – 4,2 dollárt, a külföldiek 30,4 dollárt fizetnek. Ez a fajta megkülönböztetés nem szokatlan, mértéke azonban igen, azzal együtt, hogy a külföldiek tarifája így sem feltétlenül magasabb a világ vezető múzeumainak árainál. (A Louvre épp a napokban emelte fel a belépőjegy árát 32 euróra a nem az Európai Gazdasági Térség országaiból érkező látogatók számára.) Naponta maximum 20 ezer jegyet adnak ki, ami akár évi több mint 7 millió látogatót is jelenthet, tekintve, hogy a múzeum minden nap nyitva tart. Az új intézmény, túl azon, hogy jelentős plusz bevételhez juttathatja az erre igencsak rászoruló országot és komoly impulzusokat adhat az egyiptomi képzőművészeti szcénának, komoly aduként szolgálhat az ország kezében abban a harcban is, amit az országból megítélésük szerint törvénybe, vagy megállapodásokba ütköző módon kivitt műkincsek repatriálásáért folytatnak. Az USA és Hollandia máris több műtárgy visszaszolgáltatását jelentette be, de az igazi „nagyágyúk”, így a Berlinben őrzött Nefertiti büszt vagy a British Museumban 1802-ben otthonra lelt Rosetta-kő ügyében Egyiptom aligha számíthat gyors sikerre.
Ahogy a nagyszerű új múzeum Egyiptomra irányítja figyelmet, úgy válnak jobban láthatóvá és kapnak új lendületet a kortárs kezdeményezések is. Ezek egy része helyszínválasztásában is kötődik a GEM-hez. A piramisok tövében a kortárs művészet tulajdonképpen magával a GEM-mel jelent meg, hiszen az napjaink építőművészetének nagyon fontos alkotása. Építése alatt és azóta a többezer éves piramisok és a vadonatúj, de számos vonásában a piramisokra reflektáló múzeumépület kettőse mágnesként vonzza – helyszínként, háttérként, referenciapontként – a különböző kortárs projekteket. Talán a legizgalmasabb ezek közül a Forever is Now (Az örökkévalóság most van) névre keresztelt projekt, melynek kitalálója és megvalósítója Nadine Abdel Ghaffar francia-egyiptomi kurátor, pontosabban az általa alapított, Art D’Égypte névre keresztelt, az UNESCO támogatását is élvező társaság. A Forever is Now idei, immár ötödik kiadása közel egy hónap után épp a napokban zárta be kapuit. Ez most szó szerint is értendő, hiszen a Vhils művésznéven dolgozó portugál Alexandre Farto a piramisok, illetve a GEM tövében felépített installációk egyike, a 65, lebontott vagy felújított házakból szerzett bejárati ajtóból állította össze Kairói ajtók című művét, ami a belépési pontot jelentette – annak függvényében, hogy ki honnan jött – a múltból a már a jövőt is láttató jelenbe, vagy utóbbiból vissza a múltba. A művész ráadásul nemcsak a múltat és a jelent kapcsolta össze installációjával, hanem saját hazáját is Egyiptommal, hiszen a felhasznált ajtók, kapuk egy része korábban Portugáliában szolgálta eredeti rendeltetését. Az ajtók, kapuk szimbolikus jelentése minden kultúrkör alkotóit foglalkoztatja, de úgy tűnik, Egyiptomban ez különös erővel hat. Shara Khairy építész például Doors of Cairo névvel külön online platformot hozott létre, mely már 318 ajtót dokumentál.
A Grand Egyptian Museum hivatalosan még meg sem nyílt, amikor 2024-ben Egyiptom legfontosabb kortárs művészeti vására, az Art Cairo helyszíne lett. Ez a tény önmagában is megsokszorozta a vásár iránti figyelmet. A vásár még viszonylag új, idén az ötödik kiadását rendezték meg 10 ország 35 galériájának részvételével, jövőre ennél már lényegesen többre számítanak. A vásárhoz rezidenciaprogram is kapcsolódik, melyben olyan művészek vehetnek részt, akik kutatásokra építve dolgozzák fel munkáikban a város történelmi, kulturális, társadalmi örökségét. A legutóbbi program résztvevője a legfontosabb élő szíriai művész, Nizar Sabour volt, aki most nagyszabású egyéni kiállításon mutatja be a Kairóban készült munkáit.
Bár a figyelem most Gizára és Kairóra irányul, az Egyiptom iránti érdeklődés erősödéséből az egyetemes kultúrtörténetben egykor önálló fejezetet írt Alexandria kortárs színtere is profitál. Az ottani biennáléról már említettük, hogy a világ harmadik legrégebbi, 1955-ben alapított ilyen típusú rendezvénye. Az „arab tavasz” idején megrendezése lehetetlenné vált és felélesztésére azóta csak egy kísérlet történt, 2014-ben. Most viszont bejelentették, hogy a biennálé a jövőben ismét rendszeressé válik, 27. kiadására This Too Shall Pass (Ez is elmúlik) címmel jövő szeptemberben kerül sor. Fontos különbség a korábbiakhoz képest, hogy a pénzügyi hátteret ezúttal a közpénzek mellett egy PPP projekt keretében, azaz magánpénzek bevonásával biztosítják. Kurátornak az egyik legjelentősebb, alexandriai születésű egyiptomi képzőművészt, Moataz Nasrt kérték fel, aki gazdag nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezik, többek között 2017-ben ő képviselte hazáját a velencei biennálén. Kurátorként nevéhez fűződik a kairói Something Else (Valami más) című Off-Biennálé három kiadásának rendezése. Az alexandriai biennálé több helyszínen zajlik majd, ezek szinte mindegyike, élükön az ókori világ legnagyobb könyvtárának mai utódintézményével és a római amfiteátrummal, az egyetemes kultúrtörténet ikonikus helyszíne.
A biennálén 55 művész állít majd ki a mediterrán térségből, a város múzeumai pedig feltörekvő helyi művészek tárlatait mutatják be. A Nagy Sándor által i.e. 331-ben alapított város a hellenizmus korában a legfontosabb kulturális központ volt, görög, arab, zsidó közösségekkel, „a tudás, a kereskedelem és a művészi alkotás keresztútján”, így aktuális üzenetet is hordozva kivételes kulisszát jelent egy kortárs művészeti rendezvényhez. Ha sikerül a biennálét szilárd pénzügyi alapokra helyezni, hamarosan kinőheti a regionális kereteket.
Címlapkép forrása: Címlapkép: A Grand Egyptian Museum épülete. Fotó: műtárgy.com
