Székely Bertalan Egri nők című festménye, a Magyar Nemzeti Galériában található azonos című mű változata december 18-án kerül kalapács alá. A festmény még Székely Bertalan életében került a korszak egyik leghíresebb műgyűjtőjéhez, Ernst Lajoshoz. Most bárki licitálhat rá.
Eger 1552, Nők 1867
Az egri vár 1552-es ostroma a magyar történelem egyik legismertebb eseménye. Ez az ismertség éppúgy köszönhető Gárdonyi Géza regényének, mint Székely Bertalan festményének. A hatalmas túlerő ellen küzdő hős egri védők között különösen fontos szerepet játszottak a nők, ahogyan azt Tinódi Lantos Sebestyén egykorú krónikájában is olvashatjuk: Ott asszonnépek vitézködnek vala.
Az egri várvédő nők kultusza elevenen élt az évszázadokkal későbbi egri nők körében. A téma megfestésének közvetlen ötlete Remellay Gusztávtól származik, aki 1860-ban a Nefelejts című lapban tette közzé felhívását: … oly szép lenne, ha Eger jelenleg élő leányai ősnőik hőstettét a muzeum számára lefestetvén, ezáltal világra szólólag tanítanák bátor ősanyáik iránti kegyeletöket. Az 1847-ben alakult Eger és Vidéke Olvasó és Jótékony Nőegylet az 1860-as évek elején Madarász Viktort akarta fölkérni, hogy elődeik hőstettét megfesse, de Székely akkor már évek óta dolgozott a témán.
Székely az 1867 novemberében befejezett festményt 1868 márciusában már Egerben állította ki, s a Nőegylet Nánási Csernyus Amália vezetésével egyből gyűjtést indított a kép megszerzésére. A festmény ára két hónap alatt összejött, s a kép hátán ma is ott a címke: Az egri nők ajándékozták 1868. május 5-én. Az egri nők ily módon nemcsak a várvédő asszonyok hőstettére emlékeztet, hanem az 1860-as évek egri asszonyainak áldozatkészségére is, akik a festményt a Magyar Nemzeti Múzeum számára megvásárolták.
Amit nem lehet megfesteni
Székely Bertalan minden történeti műve alaposan kiérlelt kompozíciónak tekinthető. Nemcsak a történeti anyag mély ismerete jellemzi képeit, hanem a témának legmegfelelőbb kompozíció kidolgozása is. Székely egy levelében fogalmazza meg, hogy a török sereg százezres túlereje a magyarok kétezer védője ellen festőileg nem megragadható. Ráadásul a vár, ami védelmet nyújt a benne lévőknek, dramaturgiailag kiegyensúlyozza az ostromlók túlerejét. Nem tűnik túlságosan lelkesítő hősi gesztusnak, ha valaki a várfalak oltalmában védi magát. Ahogyan Székely fogalmazta a 2 ezer a 100 ezer ellen bármilyen hősies is, de ezen numerikus ellentétet festeni nem lehet. Székely zseniális leleménye volt, hogy a támadók nyomasztó túlerejét úgy jelenítette meg a gyenge védők ellen, mint a férfiak harcát a nők ellen. Vagyis a küzdelem egyenlőtlenségét a gyenge nők és erős férfiak sztereotípiájára alapozva próbálta meg érzékeltetni.
Az általa feldolgozott jelenetet Tinódi krónikája alapján Horváth Mihály írta meg A magyarok története rövid előadásban című, 1847-es munkájában: Egy másik nő, férje mellett víván, midőn azt elesni látá, a kardot elhaló kezéből kiragadja, s csak miután három ozmán esett el csapásai alatt, tette meg férjének a szeretet utolsó szolgálatát.
Egy kép és egy gyűjtő
A most árverezendő mű szinte pontosan megegyezik a 1868 óta múzeumban őrzött nagy Egri nők kompozíciójával. Ez a kép a nagy festmény kicsinyített változata. Olyan mű, ami még Székely életében került el a korszak egyik legérdekesebb magyar műgyűjtőjének tulajdonába. Ez a gyűjtő pedig Ernst Lajos (1872-1937) volt, az első magyar magánmúzeum, az Ernst-Múzeum alapítója. Ernst eleinte művészportrék, önarcképek gyűjtésére specializálódott. Az elsők között volt ugyanakkor, aki fölismerte a vázlatok és tanulmányok művészi jelentőségét. Ernst rendszeresen látogatta Madarász Viktor, Székely Bertalan műtermét, s tudjuk, hogy Székelyt is mennyire meglepte, de ugyanakkor boldoggá is tette, hogy a gyűjtő kifejezetten a vázlatai iránt érdeklődik. A Vasárnapi Újság 1898 októberében hosszú cikket közölt Ernst Lajos gyűjteményéről Egy magyar történeti képgyűjtemény címmel. A cikket kísérő illusztrációk között több olyan fényképfelvétel is látható, melyek Ernst lakásában készültek. A történeti képek szobájában pontosan felismerhető a jelen kép is, más Székely-kompozíciók társaságában.
Székely Bertalan halála után 1911-ben a Műcsarnok mutatta be a művész és a tanár hatalmas életművét. A Műcsarnok IX. terme egy külön egység volt, amiben Ernst Lajos úr gyűjteménye, 52 darab Székely Bertalan-mű volt látható. Természetesen benne a most árverésre kerülő alkotás is.
Forrás: Bellák Gábor, Kieselbach Galéria Téli aukciós katalógusa
Szerző: műtárgy.com
