A műtárgy.com ezen a héten a világ egyik legfontosabb művészeti vásáráról, az október 15 és 19. között megrendezett londoni Frieze-ről számol be.
Bár hangzatos lenne azt írni, hogy a műtárgy-kereskedelem krémje egy hétvége erejéig egy londoni művészeti vásáron találkozott, ez több szempontból sem lenne helytálló. Egyrészt London akkor is a globális műtárgypiac egyik középpontjának számít, ha éppen semmilyen grandiózus művészeti vásár sincs a városban, másrészt a Frieze londoni kiadása inkább két, mintsem egy vásárnak számít.
A Frieze London 2014 bejárata. Fotó: Linda Nylind. Linda Nylind és a Frieze jóvoltából.
A Frieze londoni megjelenése két vásárból áll. A Frieze London a kortárs művészeti galériák krémjét mutatja be a Sandy Coles Gallery-től a Gagosian-ig, míg a Frieze Masters sokkal inkább a klasszikus művészetre koncentrál. Másképp fogalmazva, míg a Frieze Londonon a legmenőbb kortárs művészek legfrissebb projektjeivel lehet találkozni, addig a Frieze Mastersen az ókori kínai edényektől a spanyol reneszánsz oltárokon és Picassón át Cindy Shermanig a művészeti kánonba már beíródott művészek alkotásait lehet megtekinteni.
A két vásárt egy időben rendezték meg egymás mellett: London talán legrangosabb parkjának, a Regent’s Parknak a két végében lett felhúzva egy-egy óriási sátor, amelyen belül galériák százai állítottak ki. A két helyszín között folyamatos minibusz-járat is közlekedett, de ha a látogatók a negyedórás sétát választották, akkor a parkban felállított köztéri szobor-kiállítást is megtekinthették, ami a vásárral ellentétben ingyenes volt.
Frieze London 2014: a Lisson Gallery standja. Fotó: Linda Nylind. Linda Nylind és a Frieze jóvoltából.
Jól jelzi a Frieze presztízsét és a londoni közönség tőkeerősségét, hogy komoly belépőt szedtek a látogatóktól, fejenként és vásáronként 33 fontot (kb. 12.000 forintot).
Ahogy a legtöbb művészeti vásárnak, úgy a Frieze-nek sem nyúlnak nagyon régre vissza a gyökerei. Az első londoni vásáruk 2003-ban került megrendezésre, míg a New York-i Frieze vásár megalapítására csak 2012-ben látták elérkezettnek az időt.
Ilyen előzmények után szinte meglepetés lenne, ha nem totális sikerről számolnának be a szervezők. A Frieze Masters-en idén 127 galéria állított ki, amelyek közül csak 10 olyan volt, ami először volt jelen a vásáron. Az egyik legrégebbi megvásárolható műtárgy egy 7000 éves, a neolitikumból származó szobrocska volt, míg a már klasszikus kortársak közül olyan alkotók műveit lehetett megnézni és megvenni, mint Cindy Sherman. A galériák megjelenése közül talán a legmeghatározóbb a londoni Marlborough Fine Art London Francis Bacon kiállítása volt, akik egy mini show-t rendeztek a zseniális angol művész festményeiből.
Stand a Frieze Masters-ről. Fotó: Linda Nylind. Linda Nylind és a Frieze jóvoltából.
A Frieze Londonon 25 ország 162 galériája volt jelen, akiket a vásár alatt összesen 60.000 látogató keresett fel. A kiállító galériák komoly sikerekről számoltak be, mint Damien Hirst Because I Can’t Have You I Want You (1993) című művének a négymillió fontért való eladásáról, vagy az ugyanennyi amerikai dollárért elkelt David Hammon mű, a Which Mike do you want to be like…? eladásáról.
Az eladási sikerek közé tartozik, hogy a londoni Tate két alkotást is megvásárolt a vásáron (Slavs and Tatars és Bernardo Ortiz munkáit), további négyet pedig a Frieze ajándékozott a múzeumnak, így összességében százra emelkedett azoknak a munkáknak a száma, amik a Frieze-n való kiállításuk után kerültek a Tate gyűjteményébe.
Az idei Frieze kísérőprogramjai között különös hangsúlyt kaptak a különböző performance-ok. A Frieze Projects sorozatban a vásár non-profit alapon kért fel művészeket egy-egy projekt megvalósítására. Sophia Al Maria UV-fénynél látható jeleket festett a vásár területére, amiket a látogatók napi két túra alkalmával fedezhettek fel és gondolkodhattak el az összeesküvés-elméletek milyenségén. Jérôme Bel és a svájci Theater HORA fogyatékos tagjai egy előadást mutattak be a vásár két napján, míg Nick Mauss egy élő színpadot hozott létre a vásáron, ahol minden nap egy új balettelőadást mutattak be.
Magyar galériák az elmúlt évekhez hasonlónak idén sem voltak jelen a Frieze-n, minden bizonnyal a magas árak és a bekerülés nehézségei miatt.
A Frieze-zel kapcsolatban azonban Londonban sincs mindenki elragadtatva. Julian Stallabrass, a londoni Courtauld Institute of Art igazgatója a vásár ideje alatt tartott Anti-Frieze című előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a globális kortárs művészeti szcénának a buborékszerű felfúvódása a globális tőkefelhalmozódás következménye. Szerinte az új és új területeket kereső tőke az elmúlt évtizedben a nagy megtérülést ígérő kortárs művészeti piacot választotta befektetéseinek egyik új színteréül, ami a kortárs művészet termelés felgyorsulásához vezetett, és ahhoz, hogy a kortárs művészet ma már egyre inkább a gazdasági- és nem a kulturális elit által dominált színtér. Stallabrass szerint kortárs művészeti irányzatok a szociális média hatására egyre inkább popularizálódnak, azonban megvásárolni egyre inkább csak a szupergazdagok tudják őket.
szerző: műtárgy.com
