Az Oslo belvárosában működő Galleri VI, VII szervezésében augusztus 15-ig látható Löffler Ervin (Ervin Løffler, 1922–2012) magyar származású, 1947 után Norvégiában élő szobrászművész kiállítása. A 2002 és 2005 készült művekből álló válogatás része annak a programnak, amelyet a tulajdonos, a New York-i Esperanza Rosales tervez az életmű bemutatása céljából. Vele beszélgettünk a tárlatról és a skandináviai műtárgypiacról.
Loffler Ervin kiállításának enteriőrje az oslói Galleri VI, VII-ben © Galleri VI, VII hozzájárulásával, fotó: Vegard Kleven
– Egy kortárs galéria vezetőjeként Löffler Ervin lezárt életművével foglalkozol…
– A kiállításon minden alkotás Löffler életművének késői periódusában, 2002 és 2005 között keletkezett. Ez egy sorozat, amelynek minden darabja lovak vagy lovasok absztrakt figuráit mutatja be. A legkésőbbi megalkotásakor a művész 83 éves volt. Az oslói kiállítás előtt már a New York-i Independent Art Fairen is bemutattuk a munkáit egy fiatal amerikai alkotóval, Landon Metzcel közös standon. Landon reflektált Löffler műveire, és ezt a különleges együttest jól fogadták. Ez volt az első alkalom, hogy Löffler szobrai megjelentek az Egyesült Államokban. A tárlatot másfél évig készítettük elő a családdal.
– Kihívást jelentett a művész hozzátartozóival dolgozni?
– Sok időt fordítottak az együttműködésre, és teljes hozzáférést biztosítottak a művek dokumentációjához, a vázlatkönyvektől a dokumentatív fotókig. Segítettek abban is, hogy teljes képet kapjak a művész magyarországi munkásságáról. A galériámnak nagyobb rutinja van az élő művészekkel való együttműködésben, de egy hagyatékkal kapcsolatban is hasonló módszerek működnek.
– Mi fogott meg leginkább az életműben?
– Löffler jól képzett szobrász volt. Művei minden szempontból kielégítették a jó műalkotásról szóló elképzeléseimet. Megragadott a vizuális nyelvezete, a korai modernizmusra jellemző stílusa is. Időtlen kvalitás van a műveiben, miközben ő maga is már bizonyos távolságból szemléli őket. Munkáira mint fordításokra tekintek: a nemzetközi modernizmus tradícióját lefordította magának, de egy kívülálló szemével nézve. Löffler elkötelezetten igyekezett továbbfejleszteni ezt a stílust. Sok megragadó dolog van az életrajzában is. Művei jelentős része elpusztult a II. világháborúban, műtermét a háború alatt istállónak használták. Elképesztően nehéz lehetett a holokauszt után mindent újrakezdeni – a tragikus élményekkel a háta mögött a művészet segítségével állt újra talpra. A művészeti közegben sok barátja és követője volt, sokan figyelték munkásságát. Számos művét magángyűjteményekben helyezte el, köztereken 18 szobra áll Norvégiában. Amikor eldöntöttük, hogy megcsináljuk a kiállítást, nem is gondoltuk, hogy ilyen sokan jönnek majd hozzánk azzal, hogy nekik is van otthon Löffler-alkotásuk.
– Jól tudom, hogy Löffler Ervin úgynevezett kvótamenekültként érkezett Norvégiába?
– Igen, 1947-ben menekültként érkezett, akkori hivatalos terminológiával „áthelyezett zsidó” volt. A norvég kormány elhatározta, hogy egy bizonyos számú zsidót befogad, amiért a norvég zsidókat a német megszállás alatt deportálták. Löffler kőszobrász képzettsége miatt jöhetett a feleségével együtt. Jól érezte magát, és amennyire lehetett, megtartotta a magyar kapcsolatait is. Sok olyan motívum – lovak, zenészek – van a művészetében, amelynek alapját a háború előtti magyar élmények jelentik. A hagyatékban találtunk olyan fotókat, amelyek lovak között mutatják. Két családtagja is csellón játszott, ezért rajongott a zenéért. A gyermekkori élmények újra megjelentek az időskori művekben.
– Jó döntés volt a Löffler-szobrokat az Egyesült Államokban bemutatni?
– Úgy láttam jónak, ha New Yorkban bemutatom a műveit, mielőtt az oslói kiállítás megvalósul, hogy a két megjelenés erősítse egymást. New Yorkban nagyobb közönséget lehet elérni, és több lehetőség van arra, hogy egy gyűjtő vagy egy kurátor felfigyeljen Löfflerre. Az Independent Art Fair intelligens, jól kitalált vásár. Több tízezer látogató volt a manhattani Tribeca negyedben rendezett, egyébként fényképészműteremnek használt helyen. Az emberek szerették és felfedezés értékűnek tartották a műveit. Ez az első alkalom és kísérlet részünkről arra, hogy ilyen léptékű életművel és egy már nem élő művésszel próbálkozunk. De időre van még szükségünk az építkezéshez.
– Az Egyesült Államokból érkezve milyen Norvégiában galériát alapítani?
– Nagy kihívás. Az Egyesült Államokban a galériás rendszer nagyon fejlett, míg Norvégiában nem támaszkodhatsz erre a tapasztalatra. Ez lendületet ad, és az is, hogy sok mindent magadnak kell megteremtened. A nemzetközi műtárgypiac itt nincs annyira jelen, ami szabadságot is jelent. Szeretem Oslót, és itt is van lehetőség arra, hogy nemzetközi szinten dolgozzunk.
– Miért épp Oslóban nyitottál galériát?
– Néhány barátom itt él, főként művészek és galériatulajdonosok. Ez közösséget teremtett, ahol otthon éreztem magam. A szcéna kicsi, de erős, energikus. Ez az energia ragadott meg. Ha összehasonlítom a többi skandináv művészeti színtérrel, akkor azt mondhatom, hogy a norvég ihletettebb közeg. Sokkal inkább művész- és kurátorközpontú, tehát függetlenebb. Koppenhágában és Stockholmban fejlettebb a galériás rendszer, de bizonyos értelemben konzervatívabb. Norvégiában az emberek kevésbé követik a konvenciókat. Erre mondják, hogy Oslo sohasem volt közel a kontinentális Európához, nem követte engedelmesen a kívülről érkező új trendeket.
– Milyennek látod a norvégiai műgyűjtést?
– Sok jó gyűjtemény van Norvégiában. De a műgyűjtésnek nincs meg az a hosszú és folyamatos hagyománya, mint számos európai vagy skandináv országban. Az embereknek nincs közvetlen kapcsolatuk a kortárs művészettel, a közoktatásban sincs jelen. Oslo nem olyan hely, ahol úgy nőhetsz fel, hogy gyűjtemények vesznek körül, és természetes, hogy meglátogatsz egy galériát. Norvégiában az állam sok forrást ad a művészeknek, ez pedig olyan helyzetet teremt, hogy a magánszemélyek nem érzik kvázi kötelezve magukat arra, hogy a kortárs művészetet támogassák.
– Nemzetközi művészekkel dolgozol. Mekkora a nyitottság rájuk Norvégiában?
– Egy nemzetközi kortárs művész bevezetése mindig, mindenhol kihívás, itt különösen. Mindig kell találnom egy okot, egy kapcsolatot, hogy miért épp itt kellene bemutatni. Van olyan, hogy egy művészt itt inspirál valami, az jobban köthető az országhoz.
– Melyek voltak a galéria legfontosabb projektjei?
– Eloise Halwser műveit mi vezettük be 2013-ban. Ez volt az első egyéni kiállítása a diplomamunkáját követően. Utána több jelentős tárlaton szerepelt, például a MoMA-ban és bécsi mumokban. Nemrég a Tate Britain megvásárolta egy művét. Büszkeséggel tölt el, hogy közelről ismerhetem, és együtt dolgozhatok vele. Őszre egy Eva LeWitt-kiállítást készítünk elő. Fiatal művész, történetesen Sol LeWitt lánya. A múlt hónapban mutattuk be New Yorkban. Az összes kiállított műve elkelt, nagy az érdeklődés iránta.
Tóth Károly
(Megjelent a Műértő 2017. július-augusztusi lapszámában)
Műértő – művészeti és műkereskedelmi folyóirat A Műértő a HVG Zrt.
kiadásában megjelenő, szakemberek által írt és szerkesztett művészeti,
műkereskedelmi havilap. A múzeumi szférában és a műtárgypiacon érdekelt
valamennyi résztvevőhöz szól, igyekszik eligazítani a befektetési szándékkal
rendelkező üzletembereket. Nemzetközi kitekintéssel beszámol az árakról,
trendekről, jelentős aukciókról, vásárokról, kiállításokról és a színtér
meghatározó szereplőiről. Aktuális információkat és kritikai elemzéseket
közöl. Megjelenik minden hónap első péntekjén.
Főszerkesztő Andrási Gábor
Szerkesztő: Nagy Mercédesz
Hirdetés: Tasnádi Rózsa, tel.: 061-436-2450; hirdet@hvg.hu
Szerkesztőség:
1037 Budapest, Montevideo u. 14.
muerto@hvg.hu / www.muerto.hu
Előfizethető:
HVG Zrt. terjesztési osztály: ugyfelszolgalat@hvg.huKiadja a HVG Kiadó Zrt, Felelős Kiadó: Szauer Péter
