A Federal Bureau of Investigation's (FBI) nemrégiben végrehajtott rajtaütése az Orlandói Művészeti Múzeumban megmutatta a proveniencia, azaz a tulajdonosi múlt nyilvántartásának erejét a képzőművészet területén: A házkutatási parancs megszerzéséhez használt nyilatkozat szerint Jean-Michel Basquiat 25 nem hitelesített művének eredettörténetével valami nem stimmelt.
A származásvizsgálat fontos része a hitelesség biztosításának. Bizonyos esetekben – mint minden több százéves vagy annál is régebbi műnél – meggyőző módon adhatja meg a jóváhagyási pecsétet.
Mi a proveniencia?
A proveniencia számos dokumentumból állhat – a tulajdonosok és galériák közötti eladásokról szóló történelmi számláktól kezdve a kiállítási katalógusok dokumentációján át a műalkotásról a művész és a korábbi tulajdonosok társaságában készült fotókig.
„Ez a bizalom alapja a műtárgypiacon.” – mondta Max Kendrick, a Fairchain, egy blokklánc-alapú proveniencia-szolgáltatás társalapítója az Artsy-nak adott interjúban.
Lehet hamisítani a származást?
„Természetesen bármi lehetséges, de nehéz.” – mondta Almine Rech párizsi galériás, amikor a hamisított provenienciáról kérdezték. Azt mondta, hogy általában van valamilyen feljegyzés egy műről – még egy befejezetlen műről is – valahol egy kereskedelmi galéria vagy intézmény katalógusában, vagy akár egy életmű katalógusban van szó róla, akár befejezték, akár nem. (Az életmű katalógus/catalogue raisonné egy művész összes ismert művének átfogó, jegyzetekkel ellátott felsorolása, akár egy adott médiumban, akár az összes médiumban. – forrás: New York Public Library) Különösen a 20. századtól kezdődően készült művek esetében – mondta – jó eséllyel van papírmunka, amely alátámasztja, hogy hol járt a mű.
Bár az ismert művészek esetében nagyobb a valószínűsége annak, hogy a provenienciát meghamisítják (mint például Basquiatnál), az ő műveik évek óta jól dokumentáltak, és csekély azoknak a műveknek a száma, amelyeket nem látott hitelesítő hatóság. Rech szerint a kevésbé ismert művészek esetében kevesebb embert érdekelné a származási lap hamisítása.
A származás nem csak a hamisítványok elkerülésében segít
Manapság mindennél fontosabb, hogy a vásárlás előtt megbizonyosodjunk arról, hogy egy művet jogszerűen szereztek-e meg. A nigériai kormány évek óta próbálja elérni, hogy az úgynevezett „benini bronzok” visszakerüljenek az országukba, miután a műveket a 19. század végén főként brit erők fosztogatták, és végül számos intézményi gyűjteménybe kerültek.
Néhány németországi, skóciai és amerikai múzeum utánajárt, hogy honnan származnak a művek, és honnan küldtek, vagy honnan jelentették be, hogy bizonyos műveket visszaküldenek Nigériába. Az Aberdeeni Egyetem például átnézte a feljegyzéseit, és megállapította, hogy az 1957-ben árverésen vásárolt, egy Obát (királyt) ábrázoló szobra „elítélendő körülmények között került a tulajdonába” – az egyetemet vezető George Boyne szavaival élve. Az egyetem tavaly ősszel ünnepélyes keretek között visszaszolgáltatta a művet Nigériának.
A második világháború alatt, nevezetesen a nácik által ellopott műalkotások miatt a proveniencia létfontosságúvá vált az ellopott műtárgyat korábban birtokló családok örökösei számára. Az egyik leghíresebb eset Maria Altmann-hoz köthető, aki az Egyesült Államok külföldi szuverén mentelmi törvénye alapján beperelte az osztrák kormányt. A Legfelsőbb Bíróság az ő javára döntött, és engedélyezte az osztrák köztársaság elleni per folytatását, ahol választott bírósághoz fordult, hogy visszaszerezze Gustav Klimt több művét, amelyeket nagybátyja hagyott rá, mielőtt a nácik ellopták volna őket, és amelyek végül az osztrák állami múzeumokba kerültek.
Ebben és az azóta eltelt számos esetben olyan dokumentumok, mint a családi házakról készült régi fényképek vagy a távoli rokonok levelei segítettek meghatározni, hogy kik a valódi tulajdonosok, még akkor is, ha a művek fél évszázaddal később kerültek intézményekbe. Az ilyen jellegű problémák továbbra is sújtják a műkincspiacot, amelyek mögött különösen a közelmúltban a közel-keleti és észak-afrikai konfliktusok során elkövetett fosztogatások állnak.
Mit kell keresniük a gyűjtőknek a származási helyeken?
„Az emberek nem veszik észre, hogy amikor az elsődleges piacon vásárolnak egy művet, akkor a proveniencia jelentős és könnyen hozzáférhető.” – mondta Kendrick. Csak évtizedekkel később gondolnak rá, vagy akkor, amikor az eredeti gyűjtők meghalnak, és a legközelebbi hozzátartozóknak nem csak pénzügyi, hanem érzelmi alapon is meg kell oldaniuk az eladás kérdését. A gyűjtők ma már tudják, „mit jó megtartani, de a gyűjtőknek maguknak kell összegyűjteniük a provenienciát” – mondta Rech.
A másodlagos piacon a gyűjtőknek olyan dossziét kell keresniük, amely elegendő dokumentumot tartalmaz ahhoz, hogy nyomon követhessék a művek hollétét. Ezeknek mind át kell esniük a szakértők által végzett ellenőrzéseken. „Ha túl sok a kétség” – mondta Rech – „jobb, ha nem vásároljuk meg a művet”.
A proveniencia a művek árképzésében is fontos szerepet játszik. „Ha nincs elegendő proveniencia” – mondta Rech – „nem tudják hitelesíteni a művet, akár a művész hagyatékáról van szó, akár egy potenciális vásárlóról, ami ronthatja a mű viszonteladási árát.” Másrészt viszont, ha egy műnek lenyűgöző története van – például jelentős korábbi tulajdonosok vagy jelentős kiállításokon való részvétel -, akkor az ára feljebb mehet.
Proveniencia a blokklánc korában
A gyűjtők számára továbbra is kulcsfontosságúak a proveniencia megállapításának hagyományos útjai, de a papírra épülő rendszer megbízhatatlan lehet, és a digitális dokumentáció is hamisítható. A technológia ma már jól felszerelt arra, hogy megoldja ezt a proveniencia-problémát – mondta Charlie Jarvis, a Fairchain társalapítója.
Több cég, köztük a Fairchain, a Tagsmart és a Codex segít a művészeknek és galériáknak a képzőművészeti alkotásokhoz kötött digitális tanúsítványok létrehozásában. Ezek a tanúsítványok mögött blokklánc-technológia áll, ami azt jelenti, hogy minden egyes módosítás – például a tulajdonosváltás, vagy ha a művész megadja az eredetiségigazolást – nem változtatható meg, ha egyszer már bejegyezték. A művész műveinek digitális nyilvántartása egyúttal egy de facto életműkatalógust is létrehoz, ezáltal erősítve a műalkotások provenienciáját.
Egy olyan időszakban, amikor egyre több értékesítés történik online – különösen a COVID-19 járvány korábbi zárlatai során -, a bizalom kérdése sokkal fontosabbá vált. Az olyan termékekkel, mint a digitális tanúsítványok, a potenciális vásárlók nemcsak arról lehetnek biztosak, hogy az általuk gyűjtött művek eredetiek, hanem arról is, hogy a tényleges tulajdonostól vásárolnak. Egy olyan világban, ahol megbízhatóan ellenőrizhető a származás, remélhetőleg kevesebb művészeti botrány veszélyezteti majd a műtárgyvásárlást.
Forrás: Artsy
Címlapkép: Menny és pokol között. Hieronymus Bosch rejtélyes világa kiállítás a Szépművészeti Múzeumban. Forrás: műtárgy.com
