Egy műalkotás, egy művész és egy enteriőr: sorozatunkban antik és kortárs műtárgyakat mutatunk be olvasóinknak és szemléltetjük, hogyan simulhatnak bele ízlésesen a mindennapjainkba.
Sötét tónusok, rusztikus térelválasztó elemek, szögletes vonalvezetés és néhány berendezési tárgy: ezek az eszközök és az általuk teremtett sejtelmes hangulat uralkodik a térben, amelyet tovább fokoz a célzott megvilágítás. A szoba kialakításához használt anyagok erőteljességet, férfiasságot sugároznak. A bútorokra helyezett könyvek, órák és modern szobrok pedig közvetítik a bennük lakó intellektuális beállítottságát.
Ekképpen lehet olvasni a berendezés sorai között, és ezeket az eszközöket tudatosan felhasználva lehet alakítani egy otthon belső tereit, ha igazán személyre szabottá szeretnénk varázsolni.
A bemutatott szobabelsőben bár egy alvóhelyet látunk, mégsem nevezhető kizárólagosan hálószobának: egy kisebb munkaállomás is helyet kapott benne, illetve számos olyan kiegészítő is, melyek gondolatbeli aktivitásra sarkallnak. Ez az enteriőr megkívánja, hogy az osztott és előreugrasztott falrészre egy olyan kortárs műalkotást válasszunk, amely egyaránt közvetít férfias racionalitást, kiemeli az elmélkedés emelkedettségét és némi filozofikus tartalmat is megelevenít. Egy ilyen térben nem a dekorativitás, sokkal inkább a mű koncepciója fog érvényesülni.
Ehhez a sajátos szemlélethez Váradi Róbert: Semmi, ami van című vásznát választottuk. A művész 1950-ben született és bár kissé rejtőzködő alkat, kevésszer láthatjuk őt személyesen szerepelni, munkáit a szakma és a közönség is nagyra tartja. A Munkácsy-díjas alkotó műveire leginkább a filozofikus, meditatív attitűd jellemző. Életművében figurális, elbeszélő jellegű munkák és elvonatkoztatott, absztraháló képek is nagy számban vannak jelen.
A Semmi, ami van című festmény meghökkentő képi világot tár elénk. A kompozíció egészét szinte kitöltik a „nulla” szám karaktereinek végtelenített sorolása. A felső harmadban, a kör alakba foglalt cím jelentése és formai megjelenítése is számos szimbolikát takar. A kép tónusa éppen olyan drámai, mint az enteriőré, ahová installáltuk. További párhuzamot mutat a festményen használt központi fénykezelés, mely misztikus megvilágításba helyezi a mű központi elemét, a képcímet. A műtárgy festőiségét a számkarakterek jegyen végigfutó színtónusok képezik.
Az enteriőr és Váradi Róbert alkotása tehát hangulatában, megformálásában és közvetített üzenetével is teljes összhangban van. Ezért az egész – tehát maga a tér – és a rész – azaz a festmény – erősíti egymás hatását és teljes szimbiózisba kerül egymással.
Kíváncsi vagy, hogy egy-egy enteriőrbe milyen műtárgyakat javaslunk, kövesd rovatunkat a Lakáskultúra oldalán: http://www.lakaskultura.hu/mutargy/
