A Velencei Biennálé a kortárs művészet legnagyobb nemzetközi bemutatója. Az itt szereplő művészek azonnal a világ legkiválóbb szakembereinek és mega-galériáinak látókörébe kerülhetnek, ami felpörgetheti a karrierjüket. A Biennálé kurátora minden évben komoly befolyással bír, hiszen többek között ő választja ki a rendezvényen kiállító alkotókat, akiket a művészeti világ figyelmébe kíván ajánlani.
Az idei 60. Biennálé kurátora a brazil származású Adriano Pedrosa – a Museu de Arte de São Paulo spanyol múzeum művészeti igazgatója, az első latin-amerikai, aki vezető kurátori pozíciót tölthet be az esemény szervezésekor – a Stranieri Ovunque – Foreigners Everywhere; Idegenek mindenütt címet választotta az esemény témájához.
Pedrosa művészlistájának gyors áttekintése is elegendő ahhoz, hogy észrevegyük a különbségeket a korábbi évekhez képest. Először is az ezévi Biennálé az eddigi legnagyobb, összesen 331 művészt vonultat fel. Ez jóval több név, mint a 2022-ben Cecilia Alemani 213 alkotót választott, nemhogy a 2019-es 83 fős, Ralph Rugoff által válogatott mezőny.
Magyarországot idén Nemes Márton képviseli a nagyszabású rendezvényen, a Techno Zen elnevezésű kiállítása látható a Magyar Pavilonban. A festőművész egy olyan multimédiás, több érzékre ható, a színeket középpontba helyező összművészeti alkotást tervezett, mely az absztrakt festészet hagyományain túl a kortárs élményvilágra, így a technoszubkultúra, a digitális képalkotás tapasztalataira épül.
A nagyszabású olasz művészeti fesztivál az április 20-i sajtótájékoztatóján jelentette be a szakmai zsűri által odaítélt Arany Oroszlán díj nyerteseit.
A kiállítás mindkét fődíját őslakos művészek kapták. A fő kurátori kiállítás Arany Oroszlánját a négy māori művésznőből álló Mataaho Collective kapta: Bridget Reweti, Erena Baker, Sarah Hudson és Terri Te Tau. A csapat a Takapau (2022) című, drámaian megvilágított installációját mutatja be. A nagyméretű alkotás nyitja meg a Biennále Arsenale szekcióját, és átjáróként szolgál a kiállítás többi részéhez.
Archie Moore (Kamilaroi/Bigambul), Ausztrália idei képviselője pedig a Nemzeti Pavilon Arany Oroszlánját kapta. Moore idén két installációval alakította át az Ausztrália-pavilont. Falait feketére festette, majd több hónapon át krétával kézzel írta családfájának 65 000 generációra visszanyúló neveit. A pavilon közepén egy tükröződő medencét hozott létre, amely felett egy téglalap alakú talapzat lebeg. Ennek a talapzatnak a tetején több száz szerkesztett dokumentum található, amelyek bennszülöttek rendőrségi őrizetben bekövetkezett haláleseteiről számolnak be.
A harmadik zsűrizett díjat, a nemzetközi kiállítás ígéretes fiatal résztvevőjének járó Ezüst Oroszlánt a Londonban született és Nigériában nevelkedett, jelenleg Hamburgban és Lagosban élő Karimah Ashadu kapta. A biennálén a Machine Boys (2024) című videóját mutatja be, amely a Lagosban nemrég betiltott, okada nevű motoros taxikról szól.
Az alábbiakban az Artnet kutatása nyomán bemutatjuk, hogy mennyire széleskörű és változatos a 2024-es Biennálé a korábbiakhoz mérten.
A globális hatókör
Nem meglepő, hogy a Déli félteke művészei jóval nagyobb számban vannak jelen. Egyes országok, mint Bolívia, Guatemala, Tádzsikisztán és Kamerun, viszonylag újonnan érkeztek erre a történelmileg Nyugat-központú eseményre, miután a 2022-es és 2019-es fő kiállításokon nem szerepeltek. Hogy jobban megérthessük ezt a tendenciát, az Artnet News összehasonlította a 2019 és 2024 közötti három legutóbbi kiadás fő kiállításán szereplő művészek földrajzi eloszlását.
A művészkollektívákat törölték az adatok sorából, ahogyan azt a mintegy 40 művészt is, akik az idei évben Marco Scotini kurátor Disobedience Archive projektjének keretében állítottak ki, mivel a Biennálé által róluk szolgáltatott információk hiányosak.
Minden művészt aszerint kategorizáltak, hogy melyik globális régióban született. Érdemes azonban megjegyezni, hogy sok művész kivándorolt, és most már más nemzetiségűnek vallhatja magát, mint a szülőhazája. A „Foreigners Everywhere” egyik szekciója például kifejezetten 40 olyan művészre összpontosít, akik az olasz diaszpóra első vagy második generációs tagjai.
A számokat vizsgálva azonnal szembetűnik a nem-nyugati alkotók arányának jelentős növekedése. A New York-i születésű, Londonban élő kurátor, Rugoff által 2019-ben kiválasztott művészeknek alig több mint fele született Európában vagy Észak-Amerikában. 16 művésszel az Egyesült Államok volt a leginkább képviselt ország.
2022-ben a New York-ban dolgozó, olasz kurátor, Alemani által kiválasztott művészek mintegy fele európai volt, és csaknem 75 százalékuk nyugaton született. Bár a válogatása az egyik nemzetközileg legsokrétűbb tárlat volt: 58 országból vonultatott fel alkotókat, emellett kiemelt figyelmet fordított a nők és a nemi identitásuknak reprezentálására.
A nyugati művészek száma az idei főkiállításon a teljes létszám mintegy negyedére zsugorodott. Ehelyett a művészek körülbelül egyharmada Latin-Amerikában született, beleértve Pedrosa szülőhazáját, Brazíliát is. A Közel-Kelet és Észak-Afrika (MENA) térségében született alkotók aránya is jelentősen megnőtt, a 2022-es 5 százalékról 17 százalékra nőtt 2024-ben. Ezzel a tendenciával összhangban az Afrikában, Délkelet-Ázsiában, valamint Dél- és Közép-Ázsiában született művészek aránya is nagyjából megduplázódott. Mégis, az e régiókból származó művészek továbbra is egyértelműen kisebbségben vannak.
Alemanihez hasonlóan Pedrosa olyan művészeket is a reflektorfénybe állít, akiket a saját korukban talán figyelmen kívül hagytak. 2022-ben a kritikusok megjegyezték, hogy a kiállításon szereplő elhunyt művészek száma jelentősen megnőtt. Ezek a kései nagyok a teljes összetétel közel felét tették ki, de a meglepett szemlélők akkor még nem tudták megjósolni, hogy ez a szám 2024-re kétharmadra emelkedik. Az elhunyt művészek közül közel 50-en a 19. században születtek.
Az idei kiadásban szereplő élő művészek között az idősebb művészek is nagyobb arányban vannak jelen. Míg 2019-ben az 1970 után születettek tették ki a főkiállítás élő művészeinek mintegy 70 százalékát, addig az ő jelenlétük évről évre mintegy 10 százalékkal csökkent. A 2024-es évben a kiállított élő művészek alig több mint felét teszik ki. A 2019-es évben a főkiállításon egyetlen egy 1940 előtt született sem volt, addig 2022-ben mintegy 10 százalék vett részt. 2024-ben a kiállított élő művészek alig több mint felét teszik ki.
2019-ben a fő kiállító művészek közül senki sem született 1940 előtt, addig 2022-ben mintegy 10 százalékuk. 2024-ben ez az arány több mint kétszeresére, valamivel több mint 20 százalékra emelkedett. Összességében az 1950 előtt született alkotók, vagyis a jelenleg legalább 74 éves vagy idősebb művészek a „Foreigners Everywhere” című kiállításon szereplő élő művészek mintegy harmadát adják.
Eközben az 1950-es években született művészek aránya stabilan megmaradt. Az 1980-as és 1990-es években születettek nagyjából 44 százalékot képviselnek. A fiatal (húszas és harmincas éveikben járó) és középkorú művészek idei csökkent képviselete különösen szembetűnő, ha az élő művészekre vonatkozó adatokat összevonjuk a kései művészekre vonatkozó adatokkal.
Az elmúlt évtized a lelkes „újrafelfedezések” korszaka volt a művészvilágon belül, mivel a múzeumok és galériák megpróbálták helyreállítani a történelmi aránytalanságokat azáltal, hogy kevésbé ismert és
figyelmen kívül hagyott művészeket vettek fel gyűjteményeikbe és kiállításaikba. Ha az idei Velencei Biennále fő kiállítása alapján következtetni lehet, akkor ez a korszak még csak most kezdődik.
Források: Artnet, Artnews
Címlapkép: A Velencei Biennále egyik helyszínének, a Giardini bejárata.
Címlapkép forrása: Artnews/Giuseppe Cottini/Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
