Kollmann Szilvia közgazdász-művészettörténész 2011-ben alapította és azóta vezeti a műtárgy.com műkereskedelmi hírportált. Emellett a Műtárgyak Éjszakája Fesztivál és a Műtárgybefektetési Konferencia projektek igazgatója, az Art Advisory Budapest vezető művészeti tanácsadója, a METU megbízott oktatója, a Werk Akadémia és a Bankárképző vendégelőadója. Legközelebb február 18-án, a Portfolio.hu által szervezett Investment Day konferencián osztja meg tapasztalatait a hazai műtárgypiac aktuális helyzetéről és trendjeiről, és arról, milyen felkészüléssel lehet minimalizálni a műtárgybefektetés kockázatát. Emőd Péter művészeti újságíró most ezekről a témákról kérdezte.
Várhatóan több ezermilliárd forintnyi, az állampapírokból kiáramló megtakarítás keres idén tavasszal új befektetési lehetőséget. Az ingatlanpiacon ennek már jól látszanak a jelei – többek között brutális áremelkedés formájában is. Várható-e, hogy ez a befektetési hullám a műtárgypiacot is eléri?
Igen, a műtárgypiacon is egyértelműen látszik már a „mozgolódás”. Az aukciós piac ugyan eddig nagyobbrészt még téli álmát aludta – legalábbis itthon –, de az egyik legnagyobb hazai műkereskedelmi vásár, az Art and Antique már lezajlott. Több, ott kiállító galéria tulajdonosával is volt alkalmam beszélgetni, akik élénk keresletről és több jelentősebb eladásról számoltak be. A saját tevékenységemben is érzékeltem az érdeklődés erősödését: érezhetően több megkeresés jött az ügyfeleinktől, sokszor „kívánságlista” formájában, hogy kiktől és milyen műveket vásárolnának szívesen.
A műkereskedelem forgalma az elmúlt két évben világszerte és idehaza is visszaesett, de a hazai piac az év utolsó harmadában már elszakadt a negatív trendektől és stabilizálódott. Mi várható idén ennek fényében?Számíthatunk-e az árak emelkedésére, és ha igen, főként mely művészettörténeti korszak alkotóinál?
A klasszikus művek esetében, amelyek jelentős része aukciókon cserél gazdát, nehéz az előrejelzés. A nemzetközi trendekhez hasonlóan a piacot erőteljesen befolyásolja az, hogy éppen milyen blockbuster tételek kerülnek eladósorba és azok milyen árat érnek el. Ezek a sztártételek tudják helyrebillenteni a piacot, itthon is ez történt. A 2024-es évet az aukciós piacon inkább a volatilis jelzővel illetném: a kereslet és ennek eredményeképpen a teljesítmény is egész évben ingadozó volt.
A kortárs piacon ugyanakkor mást látok. A 2019-es nagy boom és árugrás óta folyamatos, de már mérsékeltebb emelkedés látható a galériák kínálati áraiban és ezt többé-kevésbé az aukciós eredmények is lekövetik. Ugyanakkor még a „blue chip” művészek esetében is vannak kedveltebb és kevésbé keresett korszakok – és ez az árakban is tükröződik. Továbbra is nagyon keresettek a neoavantgárdhoz sorolt művészek, főként Keserü Ilona, Maurer Dóra, Bak Imre, Nádler István, Mengyán András, Konok Tamás, Lakner László és Fajó János munkái. Immáron a hazai gyűjtők közül is egyre többen keresik a magyar származású, de külhonban sikeressé vált művészek, így Victor Vasarely, Hantai Simon, Reigl Judit és Vera Molnár munkáit.
Az árak további emelkedését a fentebb említett művészeket kevéssel követő és a középgenerációnál várom. A jó kiállítási múlttal és stabil közgyűjteményi háttérrel, megfelelő galériás képviselettel rendelkező művészek árai egyelőre gyakran még alig térnek el a fiatalabb pályatársakétól. Ez számszerűsítve annyit jelent, hogy egy 100×100-as méretű munka ára a legtöbbször kb. 3-5 millió forint között van, szemben a fiatalabb művészek 1-3 millió forintos áraival. Olyan nevekre gondolok itt, mint Pinczehelyi Sándor, Bukta Imre, Soós Tamás, Major Kamill, Szűcs Attila, Fehér László stb. Az árolló, ami most még zárt, szerintem egyre jobban ki fog nyílni és a fenti generáció felfelé fog elmozdulni. Hozzá kell tennem, hogy egyelőre továbbra is nagyon messze vagyunk a nemzetközi árszínvonaltól, azaz az áraknak van hova „fejlődniük”. Vannak olyan fiatal tehetséges művészek is, például a tavaly a Velencei Biennálén hazánkat képviselő Nemes Márton is, akihez hasonló egyéni kiállítási és biennálés szereplést felmutatni tudó nemzetközi pályatársai jóval a jelenlegi 10-15 ezer eurós árszint felett mozognak.
A bevezetőben említett „friss” pénzek nagy részét olyanok kapják, akik eddig nem tartoztak a műtárgyvásárlók közé. Hogyan lehet őket megnyerni? És milyen segítséget kaphatnak azok, akik érdeklődnek a műtárgybefektetés iránt, de úgy érzik, nincsenek felvértezve az ehhez szükséges tudással?
Információ és tudás nélkül nagyon nehéz és kockázatos belekezdeni a műtárgyvásárlásba, főként, ha fontosnak tartjuk a befektetési szempontokat. Ha ingatlant akarunk vásárolni, akkor is előbb felfedezzük a környéket, megnézzük a piaci árakat, felmérjük a kínálatot, majd utána alaposan szemügyre vesszük a kiszemelt ingatlan tulajdonságait (fekvését, elosztását, állapotát, stb.). Sokban hasonlít ehhez a műtárgyvásárlás is: először piacismeretre kell szert tennünk; fontos, hogy minél széleskörűbben ismerjük a műtárgykínálatot, az árakat és megtudjunk mindent az érdeklődésünket felkeltett alkotásról, például a technikát, a méretet, a példányszámot, az állapotot illetően. Sokan kihagyják egyik vagy másik lépést, és a soron következő aukción szeretnék elkölteni az erre allokált tőkét anélkül, hogy konzultálnának legalább egy szakértővel. Olyat is látunk nem egyszer, hogy valaki megbízható árinformációk hiányában a galériás árhoz képest jóval többért vásárol aukción, és persze előfordul az is, hogy egy gyűjtő a másodlagos (aukciós) piac árainak ismerete nélkül köt üzletet galériában.
Az is fontos természetesen, ezt nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy a befektetési szándék mellett legyen egy személyesebb, esztétikai motiváció is. Hiszen a műtárgynál a tőkenövekmény mellett fontos „hozam” az érzelmi, az esztétikai is: az, hogy pozitív életérzést nyújtson.
A motivációkat illetően itt említem meg egy saját kutatásunk eredményét: a műtárgy.com és a Deloitte 2024. évi, gyűjtök körében a hazai műtárgyvásárlási szokásokról készített felmérésében a válaszadók mindössze 5%-a mondta azt, hogy kizárólag a jó befektetés motiválja a vásárlás során, miközben 57%-uk arról nyilatkozott, hogy az esztétikai élmény és a befektetési szempont egyenlő mértékben fontos számukra.
Te művészeti tanácsadással is foglalkozó céget vezetsz. Mit tapasztalsz: nemzetközi összehasonlításban magas vagy alacsony-e, illetve csökken vagy növekszik-e azon műtárgyvásárlók száma, akik szakemberek segítségét is igénybe veszik döntéseikhez?Mik a „tudástranszfer” leggyakoribb formái?
Több nagy nemzetközi galériával van aktív kapcsolatom Párizstól New Yorkig, és mindenhol fontos és megbecsült piaci szereplő az art advisor, vagyis a művészeti tanácsadó. Itthon is együttműködöm a legtöbb galériával és aukciósházzal. A tanácsadó ismeri a kínálatot és az árakat, ezáltal tud ajánlani értékben, korszakban, esztétikai szempontok alapján megfelelő műtárgyakat. Egyre többen keresnek meg egy műtárgyvásárlásra allokált konkrét összeggel, amelyet fix, pl. egy éves időtartam alatt magas kvalitású műtárgyakra „kell” elkölteni. Volt olyan ügyfelem, aki másfél évet várt egy művész számára megfelelő és jó árért kínált munkájára, de olyan is, akit nemzetközi aukcióra késztettem fel. Volt, akit a vásárlás utáni évben én segítettem az eladásban (jelentős tőkenövekménnyel). Az biztos, hogy ez a tudástranszfer egy nagyon izgalmas és kifejezetten intim, személyre szóló feladat.
Szakemberként milyen tanácsokat adnál azoknak, akik elhatározzák, hogy megtakarításaikat, a most a markukat ütött pénzt műtárgyba fektetik? Kedvezőnek tekinthető az időpont a műgyűjtésbe való beszálláshoz?
Általánosságban nincsenek jó és rossz időpontok a beszálláshoz. Vannak aktív aukciós időszakok, hazai és nemzetközi vásárok, amikor jobban, koncentráltabban láthatjuk a kínálatot. De a köztes időszakok alkalmasak a felkészülésre, a kiállítások látogatására, a tudás elsajátítására és tanácsadókkal történő konzultációra. Nyilván sokan sajnálják, hogy nem vették meg egy adott időpontban egy bizonyos művész munkáit, de ezt később ugyanúgy el lehet mondani egy ma még jó áron beszerezhető művész esetében, aki nemzetközi sikerek előtt áll. És nem véletlenül emelem ki a nemzetközi tényezőt. A likviditás szempontjából az sem mindegy ugyanis, hogy kizárólag a hazai vagy a nemzetközi piacon is lehet-e értékesíteni az adott műtárgyat. Bármikor is szánjuk rá magunkat a beszerzésre, az árra nagyon oda kell figyelni, már csak azért is, mert az újraeladásnak lehetnek járulékos költségei (pl. aukciós jutalék, restaurálás, újrakeretezés). És persze jó műtárgyat kell venni: jó művész jó munkáját. A kortársaknál az eredetiség többnyire nem kérdés, itt elvárás kell legyen az eredetiség igazolás. A klasszikus műveknél is nagyon fontos – és értéknövelő tényező- a jó proveniencia (az eredettörténet) és ennek ismerete.
Legközelebb, 18-án a Portfolio által szervezett Investment Day konferencián szerepelsz egy ismert gyűjtővel együtt, számos más befektetési terület képviselőivel közösen. A műtárgybefektetés milyen előnyeire, sajátosságaira és esetleges kockázataira tervezed felhívni a hallgatók figyelmét?
Ki kell mondani, hogy általánosan nem igaz, hogy a műtárgy jó befektetés; csak a jól megválasztott műtárgy az. Közgazdászként és ex bankárként ismerem a befektetések kockázatait. Legtöbben akkor szembesülnek a műtárgy értéknövekményével, amikor el szeretnék adni. Ilyenkor válik el, hogy jó döntést hoztak-e. Az esetek többségében egy portfólióról beszélünk, amelyben vannak jobb hozamot elért és kevésbé jól szereplő műtárgyak. Tehát jó portfoliót kell összeállítani, ami nem olyan könnyű, mint amilyennek tűnik.
A közelmúltban egy fiatal művész műtermében voltam bankárokkal és egyikük megkérdezte, hogy ha meghal a művész, akkor rögtön többet érnek-e a művei? A válaszom az volt, hogy nem, mert még a művészi életpálya első szakaszában jár: vannak kiállítások, amelyeken részt vett, de ez a lista még gyarapodni fog, hazai és nemzetközi magán- és közgyűjteményekbe fog bekerülni. Ezek a tényezők nemcsak a pályát gazdagítják, hanem az árat is emelik. Van egy olyan nemzetközi weboldal is (artfacts.net), ami a kiállítások, biennálék, művészeti vásári szereplések alapján rangsorolja a legnagyobb művészeket. Ezen a listán Andy Warhol, Pablo Picasso és Gerhard Richter áll az első három helyen. Mondanom sem kell, hogy mindhárom művész árai is a legmagasabb szinten vannak.
Kinek kedvez az, ha a befektetési szempontok erősödnek a műtárgyvásárlási döntéseknél? A vezető galériáknak és aukciósházaknak, a „blue chip” művészeknek, mondván, velük biztosra lehet menni, vagy a kisebb galériáknak és a fiatal, feltörekvő művészeknek, mondván, itt lehet kincsekre lelni és még megfizethető áron megvásárolni olyan munkákat, amelyek később megsokszorozhatják értéküket?
Ha a kockázatot minimálisra akarjuk csökkenteni, a likviditást pedig magasan hagyni, akkor rövid távon a blue chip művészeknek. Nagyobb kockázatvállalás mellett közepes-hosszabb távon pedig a nemzetközi terepen is sikeresen szereplő fiatal vagy középgenerációs művészeknek.
Címlapkép: Kollmann Szilvia, a műtárgy.com ügyvezetője. Forrás: műtárgy.com.
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
A cikk elkészítésében a magyar nyelvre optimalizált
Alrite online diktáló és videó feliratozó alkalmazás
támogatta a munkánkat.
