Minimális költségvetésből rendezett pop-up kiállításon jártunk, ami egyszerre készteti borongásra, bosszankodásra és bizakodásra a látogatót. A helyszín a Ráth György-villa, a tárgy a jobb napokat látott – de azokat is már mikor! – Iparművészeti Múzeum.
Az Iparművészeti formájú űr
Az utóbbi években több új múzeumi épület létrehozásának gondolata is felmerült. Ezeket a nyilvánosság általában nem fogadta kitörő örömmel – és nemcsak azért, mert a kormányzat a fővároshoz ezer szállal kötődő intézményeket költöztetett volna a pusztába (l. Közlekedési Múzeum) vagy a természetvédelmi területnek minősülő Debreceni Nagyerdőbe (l. Természettudományi Múzeum). A tervek gyenge pontjaira számos szakember rámutatott, de ami még bosszantóbbá tette őket, az a lassan egy évtizede bezárt Iparművészeti Múzeum egészen méltatlan helyzete. Az új múzeumi épületek fényűző látványterveit nézve minden bizonnyal sokak lelki szeme előtt felrémlett a magyar szecesszió remekének védőháló mögött pusztuló képe az Üllői útról.
Nem kérdés: a Lechner-féle palota önmagában is kiemelkedő, védendő érték. Az, hogy ilyen mostoha sors jutott neki osztályrészül, annak fényében kiváltképp érdekes, hogy a 2023-as új építészeti törvény Kós Károly és Makovecz Imre mellett épp Lechner Ödönt munkásságát nevezte meg követendő példaként a jelenben munkálkodó építészek számára. A rekonstrukcióra azonban azért is égető szükség van, mert az egyik legfontosabb hazai kulturális intézmény nem tud egy korszerű, kellő méretű és megfelelő állapotú, az időszaki és állandó kiállításoknak egyaránt helyet adó bázis nélkül működni. A Városligeti Fasoron álló Ráth György-villa hangulatos, de még véletlenül sem képes betölteni azt az űrt, amit a világon harmadikként alapított Iparművészeti Múzeum parkolópályán tartása jelent. A maga nemében kuriózum, csak hát ugye negatív előjelű, hogy egy gazdag iparművészeti hagyományokkal rendelkező európai ország fővárosában hosszú éveken át ne legyen látogatható, tanulmányozható egy hasonló gyűjtemény. Az eset valószínűleg elég sokat elárul a korszak kultúrpolitikájának átgondoltságáról, szervezettségéről – mindezt pedig tovább súlyosbítja, hogy a hazai múzeumkínálatból nem csak az Iparművészetit kell nélkülöznünk már régóta. Az intézmény egykori és jelenlegi dolgozói különböző akciókkal és az ún. Főnix Projekt elindításával igyekeztek felhívni a döntéshozók figyelmét a felújítás fontosságára, 2025 őszén élőlánccal vették körbe az Üllői úti házat.
A bezárt múzeum is viszi a pénzt
Az épület rekonstrukciójának szükségességét az évek során egyébként senki sem vitatta, hiszen az ’56-os forradalom után nehéz pirogránit cserepekkel helyreállított tető miatti beázások 2017-re már elvileg halaszthatatlanná tették a munkálatokat. A felújításra és a Hőgyes Endre utcai bővítésre a tervek évekkel ezelőtt elkészültek, a munkálatokhoz szükséges engedélyek még jogerősek, azonban ahhoz, hogy ezek alapján legyen elvégezhető a folyamat, idén szeptemberben meg kellene kezdődnie a kivitelezésnek.
Mindeközben az is tudható, hogy a projekt már eddig is milliárdokba került, a gyűjtemény költöztetése, tárolása, az elengedhetetlennek bizonyuló állapotmegóvó, tetőjavító munkálatok elvégzése és a kiürült épület őrzése mind súlyos pénzeket emésztett fel. Az is valószínűsíthető, hogy végül a tényleges rekonstrukció ára a kezdeti becslések sokszorosa lesz majd, hiszen a bezártság évei az épület állapotromlásának progresszióját is elősegítették.
Ha mindez nem lenne elég, a low-budget kiállítás előzményei között azt is meg kell említenünk, hogy az Iparművészeti Múzeumtól 2024-ben még az intézményi önállóságát is elvették, amikor beolvasztották a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központba. Az említett – idén 33 milliárd forintból gazdálkodó – szervezet nem biztosított forrást az intézmény 2026-os kiállításrendezési céljaira, így aztán a „nulla forintos” tárlat megrendezése „hirtelen és váratlan”, és leginkább annak köszönhető, hogy „új fénytörésbe került az Iparművészeti Múzeum ügye, főépületének sorsa” – olvashattuk a meghívóban.
Részlet az Iparkodjunk! LECHNER című időszaki kiállításról, Ráth György-villa. Forrás: MNMKK – Iparművészeti Múzeum
Szecesszió és sufnituning
Az Iparművészeti Múzeum 2023-ban indította el Iparkodjunk! elnevezésű kiállítássorozatát, amelynek keretében az intézmény egyes gyűjteményei mutatkozhattak be a Ráth György-villában. Ebbe a sorozatba illeszkedik a nemes egyszerűséggel LECHNER alcímet viselő, június 12-én nyílt pop-up tárlat. A villaépület két emeleti termében megtekinthető kiállítást rekordsebességgel, önkéntes munkával és szemmel láthatóan valóban jóformán „0 forintból” rakták össze. Néhány lépéssel arrébb, a villa állandó kiállítóterében vitrinekben sorakoznak az aprólékos műgonddal megmunkált, puritánsággal nem éppen vádolható szecessziós alkotások – a kontraszt jelentős, de így van rendjén: a büdzsé nélkül készült, fapados kiállítás szépen párhuzamba állítható az Üllői úti épület helyzetével.
Az első teremben többek között eredeti tervrajzok, Zsolnay tető- és kúpcserepek, a Lechner-palotáról származó kovácsoltvas ajtó- és ablakkilincsek tekinthetők meg. Mindezt egy képernyőn az épület jelenlegi állapotát bemutató, lesújtó felvételek kísérik. Itt-ott feltűnik a klasszikus, munkaterületek kijelölésére szolgáló sárga-fekete szalag, ami a foltos falra kézzel írt műtárgyfeliratok mellett még inkább eltávolítja a látogatókat az elegáns villa miliőjétől. A szoba leglátványosabb eleme a középen elhelyezett, 1896-os, sosem beépített Zsolnay kerámiapanel, amelyhez hasonló darabok borították az Üllői úti homlokzatot – vajon hányan tudják még felidézni?
A második, belső terem falait tervlapokkal tapétázták ki, és még a plafonról is ezek lógnak. A lapok tíz év lenyomatai, hiszen a 2012-ben kiírt nemzetközi pályázaton a rekonstrukció tervezési feladatait megnyerő Vikár és Lukács Építész Stúdió 2022-ig aktívan foglalkozott a feladattal. A tervlapokat a falra felszerelt asztali lámpák világítják meg. A szoba közepén az épület félbevágott makettje, alatta párhuzamvonalzós rajztábla. Mintha a munka ideig-óráig állt volna le csupán, és a megbízatás fonala némi portörlés után bármikor felvehető. De vajon így van-e ez?
Részlet az Iparkodjunk! LECHNER című időszaki kiállításról, Ráth György-villa. Forrás: MNMKK – Iparművészeti Múz
Most már tényleg iparkodjunk
A fentebb vázolt előzmények után joggal merülhet fel a kérdés, hogy van-e okunk reménykedni abban, hogy belátható időn belül visszakaphatjuk a legszebb budapesti múzeumunkat. A megnyitón az új kormány részéről jelen volt Szemerey Samu építészeti és magasépítészeti beruházásokért felelős államtitkár, országos főépítész, valamint Sári Zsolt közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkár. Mindketten arról biztosították a hallgatóságot, hogy a két minisztérium közös szándéka a rekonstrukció mielőbbi megkezdése. Sári Zsolt hangsúlyozta, hogy az Iparművészeti Múzeumnak önálló és független intézményként kell működnie, és azt is kiemelte, hogy a rendbehozatal nem 1-2 év, „még csak nem is egy kormányzati ciklus története lesz”.
Nagy kérdés, hogy a 2021-ben építési engedélyt szerzett tervváltozat alapján látnak-e hozzá a munkálatokhoz (ez a Lechner elképzelései nyomán megrajzolt bővítményt, tulajdonképpen a félbemaradt palota eredeti mintára készült befejezését tartalmazza), vagy egy újabb tervezési kör indul, amelynek eredményeként az épület tényleges rekonstrukciója tovább tolódhat. Cselovszki Zoltán főigazgató a Népszavának úgy nyilatkozott, hogy a 2012-es tervpályázat óta megváltozott a múzeumi világ, újra kell gondolni az egész intézményt. Ugyanakkor bizakodásra ad okot, hogy azt is hangsúlyozta, szeptemberig el kell indulnia a rekonstrukciónak. 2017 óta várunk rá, ez a néhány hónap mondhatni már meg se kottyan, reméljük, hogy tényleg felkavarodik az állóvíz az Iparművészeti háza táján, és szebb napok virradnak Lechner örökbecsű alkotására is.
Címlapkép: Részlet az Iparkodjunk! LECHNER című időszaki kiállításról, Ráth György-villa. Forrás: MNMKK – Iparművészeti Múzeum
