Ambrózy Béla: A méh. Bp., 1914., Országos Magyar Méhészeti Egyesület,(„Pátria”-ny.), 1 (Ambrózy Béla portréja, foxing foltos hártyapapírral) t. + 822 p. Harmadik, bővített és javított kiadás. Gazdag fekete-fehér képanyaggal illusztrált. A kötet szerzője, Báró Sédeni Ambrózy Béla (Temesgyarmat, 1838 – Temesvár, 1911) földbirtokos, katonatiszt, császári és királyi kamarás, országgyűlési képviselő, a magyar méhészet egyik megalapítója. Iskoláit Temesváron, majd a bécsi Polytechnikumban végezte. Ezt követően az osztrák hadsereg tisztjeként aktívan részt vett az 1859-es olaszországi hadjáratban, ahol a csaták közti pihenőkben megismerkedett a méhészettel. Ekkor határozta el, hogy méhészkedni fog. Vas és Temes megyei birtokán kezdett el gazdálkodni. Sághy Mihály híres méhész biztatására Magyaróváron és a Hohenheimi Gazdasági Akadémián gazdasági tanfolyamot végzett és a lipcsei egyetemen nemzetgazdasági tanulmányokat is folytatott. Temes vármegyei birtokán méhészetet alapított, majd úgy döntött, hogy – okszerű méhészkedést – fog folytatni. Később megalapította a Temes Vármegyei Gazdasági Egyesületet, majd belépett a Délmagyarországi Méhészegyletbe és annak lapjában az „Ungarische Biene”-be is publikált. Károlyi Gyula gróf felterjesztésére a Magyar Szent Korona Országai Vöröskereszt Egyesülete megbízottja lett az ország déli és nyugati részén, majd 1884-től már főmegbízottként közvetlenül Károly Lajos királyi herceg személye mellé osztották be. 38 éves méhészkedése alatt szinte minden vándorgyűlésen és kiállításon megjelent és előadást tartott. Két cikluson át a Szabadelvű Párt országgyűlési képviselője, valamint a képviselőház könyvtári bizottságának tagja volt. Viták után 1889-ben megalakult a Magyar Méhészek Egyesülete, amely fuzionált a Dél-magyarországi Méhész Egyesülettel, s elnökül Ambrózy Bélát választották. Később Darányi Ignác kinevezte a földmívelésügyi minisztériumba méhtenyésztési szaktanácsadónak. Ambrózy Béla a korszerű, európai szintű méhészet fontos magyarországi képviselője, nyugati tapasztalatai alapján a vándorméhészet és a vándorlásra alkalmas ún. kettős ikerkaptár elterjesztője. Tapasztalatait, tanácsait szakcikkeiben és több kiadást megért fő művében fejtette ki. Kiadói aranyozott, festett egészvászon-kötés, kopott borítóval, sérült gerinccel, néhány foltos lappal, néhol ceruzás aláhúzásokkal és

Velde, Karl Franz van der: Schriften von C. F. van der Velde. Band 1-25. Dritte, verbesserte Auflage. [Teljes mű, 11 kötetbe kötve.] [Drezda] Dresden, 1824-1827. In der Arnoldischen Buchhandlung (Gedruckt bei A. W. Schade in Berlin). 200 p.; 196 p.; 176 p.; XXII + [23]-287 + [1] p.; 225 + [1] p.; 219 + [1] p.; 187 + [1] p.; 300 p.; 196 p.; 226 p.; 307 + [1] p.; 169 + [7] p.; 248 p.; 254 p.; 195 + [1] p.; 145 + [1] p.; 258 p.; 166 + [2] p.; 173 + [3] p.; 168 + [8] p.; 211 + [1] p.; 229 + [1] p.; 188 p.; 144 p.; 1 t. (címkép) + 139 + [1] p. A sziléziai születésű német Karl Franz van der Velde (1779-1824) döntően történeti elbeszéléseket írt. Életművében humoreszkek és drámai művek is felbukkannak. Gyűjteményünk a szerző teljes életművét közli, életrajzával és levelezésével együtt. Példányunk a harmadik, bővített kiadásból származik. A kötetek eredeti beosztása: 1-3. kötet: Erzstufen Theil 1-3. --- 4. kötet: Prinz Friedrich. --- 5-7. kötet: Die Eroberung von Mexico Theil 1-3. --- 8. kötet: Der Maltheser --- 9. kötet: Die Lichtensteiner --- 10. kötet: Die Wiedertäufer --- 11. kötet: Die Patrizier --- 12. kötet: Guido --- 13-14. kötet: Arwed Gyllenstierna Theil 1-2. --- 15-16. kötet: Die böhmische Mägdekrieg Theil 1-2. --- 17. kötet: Das Liebhaber-Theater. --- 18-19. kötet: Christine und ihr Hof Theil 1-2. --- 20. kötet: Das Horoscop --- 21. kötet: Die Heilung der Eroberungsucht --- 22. kötet: Der Zaubermantel. Die böhmische Amazonen --- 23-24. kötet: Die Gesandtschaftreise nach China Theil 1-2. --- 25. kötet: Carl Franz van der Velde's Lebenslauf und Briefe. Valamennyi kötet első előzékén ex libris és katalógusszám, a kötetek első címlapján tulajdonosi viaszpecsét. Az oldalakon enyhe foxing. Poss.: Csekonics Endre. [Csekonics Endre (1846-1929) királyi főasztalnokmester, vasúttársasági igazgató, a Magyarországi Vöröskereszt-Egyesület elnöke, politikus.] Egységes, aranyozott gerincű, enyhén kopott korabeli félbőr kötésben, színes festésű lapszélekkel. Jó példány, dekoratív sorozat.

Gáti József: A versmondás. (Dedikált!) Bp., 1965, Gondolat, 402+(2) p. Első kiadás. Kiadói egészvászon-kötés, a könyv végén kissé sérült lapszélekkel. Kiadói kartontokban, 2 db hanglemez-melléklettel. (1965-ben az egyik első olyan könyv volt, amelyhez hanglemezt mellékeltek). Megjelent 3300 példányban. A szerző, Gáti József (1915-1998) Aase-díjas színész, tanár, érdemes és kiváló művész által dedikált példány.

Tamási Áron: Ábel a rengetegben. (Dedikált.) Kolozsvár, 1932. Erdélyi Szépmíves Céh (Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt.) 191 + [3] p. Első kiadás. Dedikált: "Toroczkay Wigand Edének Tamási Áron. 939. VI. 2." Kolofon: "Ez a könyv az Erdélyi Szépmíves Céh hatvankilencedik kiadványa; VI. sorozatának 11-12. számú könyve. Nyomtatta a Minerva Rt. nyomdája Garamond-atniqua betűkkel. A szedést Lauf Rudolf nyomdavezetp, a nyomást Szabó Elek vezette. E könyv illusztrációi Bánffy Miklós tollrajzai. Címlapját linóleumba metszette Kós Károly." Tamási Áron Ábel-trilógiájának első regénye először folyóirat-folytatásokban jelent meg, ez az első kötetkiadása. Néhány oldalon halvány foltosság, példányunk fűzése enyhén meglazult. (Erdélyi Szépmíves Céh, 69. kötet.) Monoki 5923. Prov.: Toroczkai Wigand Ede (1869-1945) építész, iparművész, író, építőművészetére az erdélyi népi építészet komoly hatással volt. Kós Károly színes rajzával illusztrált, sérült gerincű, enyhén foltos kiadói borítóban.

Horvát István: Nagy Lajos, és Hunyadi Mátyás híres magyar királyoknak védelmeztetések a' nemzeti nyelv ügyében. Tekéntetes, tudós Schwartner Márton úr vádjai, és költeményei ellen írta Horvát István. Pesten, 1815. Trattner János Tamás' betűivel. [4] + 64 p. Egyetlen kiadás. Horvát István (1784-1846) nyelvész, őstörténész, egyetemi tanár szenvedélyes hangon írt vitairata egykori mestere, Schwartner Márton (1759-1823) oklevéltani kutató, egyetemi tanár hazafiatlannak gondolt nézetei ellen. A különös őstörténeti és nyelvészeti nézeteiről közismert, nemzeti büszkeségtől fűtött Horvát István ebben a művében hevesen cáfolja Schwarter Márton nézeteit. A történészt fölöttébb felbőszítette Schwartner azon kijelentése, hogy - nemzeti királyaink - Nagy Lajos és Hunyadi Mátyás udvaraiban a magyar nyelv szóbeliségben és írásbeliségben egyáltalán nem volt használatos. Horvát István a schwartneri érveléssel szembe szállva azt próbálja bizonyítani, hogy derék magyar királyaink nemzeti érzéstől fűtve igenis pártolták a magyar nyelv fejlődését, magyar szokásokat ápoltak, és a magyar nemzeti nyelv és írásbeliség előmozdításában akkor is komoly érdemeket szereztek, ha ennek írásbeli nyoma nem maradt; máskülönben Bonfini egyes, magyar énekmondókról tett megjegyzései aligha maradtak volna fenn, illetve a 16. századi magyar nyelvű írásbeliség aligha bontakozhatott volna ki olyan erővel, ha a magyar nyelvűséget a korábbi évszázad magyar királyi udvara titokban nem mozdította volna előre. A történeti dolgozat a reformkor előtti hazafias szellemű tudományos publicisztika szép példája; önellentmondásokban gazdag elméleteit a kortársak némi derűvel szemlélték. A címlapon egykori tulajdonosi bejegyzés nyomai. Szüry 1892. Fűzve, enyhén sérült korabeli papírborítóban. Körülvágatlan, jó példány.