A régi mesterek piacán tavaly komoly fellendülés kezdődött, ami eddig idén is folytatódott. Bár a piacnak egy viszonylag kis szeletéről van szó, forgalmának megugrása jótékony hatással van a műkereskedelem egészének trendjeire – derül ki a műtárgy.com összefoglalójából.
A régi mesterek piaca a legnehezebben prognosztizálhatók közé tartozik. A tételszám kicsi, az egyedi értékek viszont többnyire magasak, így akár egyetlen muzeális Leonardo- vagy Rembrandt-festmény piacra kerülése kétszámjegyű növekedést eredményezhet a kategória éves forgalmában – gondoljunk csak Leonardo Salvator Mundijára. (A régi mesterek műveihez a statisztikák vagy a XIX. századinál korábbi alkotásokat, vagy azon művészek munkáit sorolják, akik 1760 előtt születtek.) Ezt a piacot több éven keresztül visszaesés jellemezte – a műkereskedelem összforgalmon belüli arányát illetően mindenképpen, de sokszor a piacra került tételek számát és összértékét tekintve is. A fordulat tavaly következett be és a régi mesterek értékesítésében meghatározó szerepet játszó év eleji nagy New York-i aukciók eredményeit látva valószínűsíthető, hogy a pozitív trend idén is folytatódik. Az okokról megoszlanak a vélemények. Vannak, akik a pozitív változásokat egyszerűen a véletlen számlájára írják, hiszen, mint említettük, ebben a kategóriában akár egyetlen igazi csúcsmű is sokat módosíthat a statisztikákon, márpedig egy ilyen mű piacra kerülésének időzítése valóban függhet a véletlentől is. A mélyebb elemzések azonban más magyarázattal is szolgálnak.
Egyfelől, a régi mesterek gyűjtőköre viszonylag szűk, mégis inkább keresleti piacról beszélhetünk, mivel ebben a kategóriában a művek tartási ideje az átlagosnál hosszabb, jóval kevesebb a spekulatív célú vásárlás, amit gyors eladás követ. A most kirajzolódni látszó nagyobb forgalom mögött tehát a kínálati oldal erősödése állhat, ami viszont azzal függ össze, hogy a nagy gyűjtői hagyományokkal rendelkező országokban most egy rendkívüli méretű vagyontranszfer kezdődött, aminek egyik következménye több mű piacra kerülése lehet. A spekulatív vásárlásokból veszteséggel történt kiszállás is a „kiszámíthatóbb” művészettörténeti korszakok felé tereli a figyelmet – márpedig a XIV-XVIII. század ezek közé tartozik. A nehezebb, bizonytalanabb idők is a biztosabbnak vélt befektetéseknek kedveznek – ez nemcsak a műtárgyaknak más befektetési kategóriákkal szembeni pozícióján változtathat, hanem a műtárgypiacon belül is vezethet hangsúlyeltolódásokhoz. A szakemberek még egy érdekes jelenségre hívják fel a figyelmet: eszerint a kortárs művészek maguk is „tehetnek” a régiekre irányuló figyelem növekedéséről, hiszen – miközben minden kor művészete merít a korábbi korszakok mestereinek alkotásaiból – ma ez különösen markánsan érhető tetten, ami a gyűjtői érdeklődést is a mai művészeknek ihletet adó források felé fordíthatja.
Valószínű, hogy a fenti okok együttesen játszottak szerepet abban, hogy tavaly a nyilvános aukciókon a régi mesterek munkái 859,8 millió dollárért keltek el, ami az előző évhez képest komoly, 28%-os növekedést jelentett. A kategória legdrágább tétele Canaletto velencei vedutája volt, amiért a Christie’s-nél 43,8 millió dollárt fizettek – az egy évvel korábbi csúcsár a Siméon Chardin gyümölcscsendéletéért kifizetett 28,9 millió dollár volt. Canaletton kívül tavaly még négyen, Guido Reni, Francesco Guardi és két kínai művész, Ni Zan és Qiu Ying értek el 10 millió dollár feletti árat. A 2025-ben legnagyobb forgalmat lebonyolított 100 művész közül 9 a régi mesterek közül került ki. (Fenti számok az artprice éves jelentésében láttak napvilágot; az Art Economics által publikált adatok az eltérő módszertan miatt ettől némileg eltérnek.)
A növekvő érdeklődés és a magasabb árak természetesen segítenek a kvalitásos munkák „előcsalogatásában” a magángyűjteményekből és – az egyéb körülmények változatlansága esetén – megalapozhatják az idei sikereket.
Az idei februári New York-i „nagyhét” régi mestereknek szentelt árverésein a két nagy nemzetközi árverőház, a Sotheby’s és a Christie’s hasonló módon teljesített; előbbi forgalma 95 millió, utóbbié 101,8 millió dollár volt. A régi mesterek kategóriájában ez közel másfél évtizede a legjobb eredményt jelenti; különösen a rajzok értek el kimagasló eredményeket.
A Christie’s sztártétele ezúttal is egy velencei Canaletto-veduta volt
– hasonlatos ahhoz, ami a kategória fentebb említett tavalyi rekordárát hozta. A most kalapács alá került tétel 20 évvel később született és azt Canaletto már Londonban, emlékezetből festette. A Christie’s abban bízott, hogy ez a kép akár még magasabbra srófolhatja a művész rekordárát – ez ugyan nem következett be, de a 30,5 millió dollár így is a művész harmadik legjobb ára. A tétel egyébként, mint a legtöbb csúcskategóriás alkotás az utóbbi években, harmadik fél garanciájával került kalapács alá, azaz már az árverés előtt eladottnak volt tekinthető – a vevő a hírek szerint azonos volt a garanciát nyújtó gyűjtővel, azaz nem licitálták őt felül. A festmény utoljára 2005-ben szerepelt aukción és akkor, nagy feltűnést keltve, becsértékének duplájáért, 20,1 millió dollárélt cserélt gazdát.
A legnagyobb szenzációt mégsem a Canaletto-festmény jelentette, hanem
egy 13,5 x 11,5 centiméteres, tenyérnyi, szignálatlan Michelangelo-krétarajz,
melynek szerzőségéről csak a közelmúltban alakult ki konszenzus a szakemberek között. Egy lábtanulmányról van szó, amit a halhatatlan mester a Sixtus-kápolna mennyezeti freskójához készített. A mű egyike a mindössze 10 magánkézben lévő Michelangelo-rajznak és viszonylag alacsony, 1,5-2 millió dolláros becsértékkel vitték kalapács alá. A 45 perces licitcsata végén az ár ennek sokszorosáig, 27,2 millió dollárig kúszott, ami, nem meglepő módon, új rekordot jelent a művész rajzai között. Az eddigi csúcsár 24,3 millió dollár volt és ugyancsak a Christie’s-nél született négy évvel ezelőtt.
A női alkotók iránti érdeklődés erőteljes növekedése előbb a modern és a kortárs kategóriában volt megfigyelhető, de az utóbbi években már a régebbi századok néhány, korábban csak szűkebb szakmai körökben ismert festőnője is a figyelem középpontjába került. Közülük is elsősorban a korai barokk mestere, a Caravaggio egyik legjobb követőjeként számontartott Artemisia Gentileschi, akinek a közelmúltban már a világ több vezető múzeuma is nagyszabású egyéni kiállításokat szentelt. Artemisia híre – és árai – ma már túlszárnyalják édesapját, Orazio Gentileschit, akinek munkásságára szintén Caravaggio volt a legnagyobb hatással. A most, ugyancsak a Christie’s-nél aukcionált festménye öt ismert önarcképének egyike volt; közülük ma már csak kettő van magántulajdonban. Az árverést megelőzően Artemisia Gentileschi árrekordja 5,25 millió dollár volt, amit 2019-ben a párizsi Artcurialnál állított fel a Lucretia című női portréval. Az önmagát Alexandriai Szent Katalinként ábrázoló, alig 20 évesen festett portréjától – a 2,5-3,5 millió dollárban megállapított becsérték alapján – most nem vártak új rekordárat, az azonban 5,69 millió dollárral mégis megszületett, tovább erősítve Gentileschi vezető pozícióját a letűnt korok női mesterei között. A festmény a nagyközönség számára is ismerős lehet, hiszen 2022 óta letétként az oslói Nemzeti Múzeumban volt kiállítva. Mostani árára bizonyára jótékony hatással volt az a tény, hogy 2028-ban egy dániai kiállításon is tervezik bemutatni, illetve az a néhány héttel korábbi bejelentés is, miszerint a művésznő egy nem sokkal későbbi alkotását a washingtoni National Gallery of Art vásárolta meg.
A Sotheby’s a New York-i nagyhét tételei közül minden bizonnyal egy Rembrandt-krétarajzra tekint vissza a legbüszkébben. A pihenő oroszlánt ábrázoló, mindössze 11,5 x 11,5 cm-es mű becsértékének sávjában, 17,9 millió dollárért, azaz a Rembrandt-rajzok eddigi 3,7 milliós csúcsárának többszöröséért kelt el. A mű eddig az ún. Leiden-kollekció darabja volt, ami a világ legnagyobb magánkézben lévő Rembrandt-gyűjteménye; csak festményből 17-tel büszkélkedhet. Tulajdonosai Thomas S. Kaplan és Daphne Kaplan, akik 2005-ben a most kalapács alá vitt darabbal kezdték a gyűjtést. A „tigrisnek” egy New York-i vadállatvédő szervezet elnökének személyében társtulajdonosa is volt; a mű eladásából befolyó pénzt most a szervezet további működésének finanszírozására fordítják. A potenciális vásárlókat kiszolgálva a Sotheby’s a rajzot az árverés előtt Párizsban, Londonban, Abu Dhabiban, Hongkongban és a szaúd-arábiai Diriyahban is bemutatta. A művet egyes források szerint egy holland műkereskedő vette meg, aki korábban Kaplan egyik tanácsadója volt.
A Sotheby’s aukciójának egyik beharangozott sztárja, a XV. századi Antonello da Messina 10-15 millió dollárra becsült Ecce homo-ja, a hátoldalán a Szent Jeromos látomása a sivatagban című festménnyel végül nem került kalapács alá, miután azt az olasz kulturális minisztérium néhány nappal az árverés előtt 14,9 millió dollárért megvásárolta.
Együttesen 10,8 millió dollárért keltek el a Sotheby’s-nél a 2024-ben elhunyt műgyűjtő-mecénás, Diane Nixon rajzgyűjteményének darabjai, többségében itáliai szerzők munkái, kiegészítve néhány francia, brit és németalföldi alkotással. A sikeres eladásban az aukciósház értékelése szerint a művek kvalitásai mellett a proveniencia, a rajzok kitűnő állapota és minőségi keretezése, valamint az attraktív becsértékek is fontos szerepet játszottak.
Az írásban szereplő valamennyi ár tartalmazza az aukciósházak jutalékát.
Címlapkép forrása: Címlapkép: Artemisia Gentileschi: Önarckép Alexandiai Szent Katalinként, olaj, falemez, © Christie’s Images Ltd., 2026
